Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

IV. Jegyzetek munka közben

Hamlet számomra a par excellence felsőbbrendü lény lett. Több mint hős ő; egyfajta szuper-hős, aki a cselekvésen túl a habozásig jut el, mert szűzi érzékenysége annyira aggályossá vált.

A Hamlet. véleményem szerint, minden idők legnagyobb drámája. Mindenesetre a modern időké, mert azért itt van az Oreszteia is.

Nemrégen olvastam Jean Paris igen érdekes könyvét a Hamletról. Első eset, hogy alkalmam volt olyan tanulmányt olvasni, amely az alakot valóban az őt megillető helyre teszi.

Akupunktúráról beszéltem az imént. A Hamlet a legvillanyosabb pontján érinti az embert, az érzékenység középpontján. A Hamiéiben általánosul a "kétértelműség". A Hamlet a határzóna, a mezsgye nappal és éjszaka, a nőies és férfias elem,az egészség és az őrület között; hol az egyik, hol a másik, de semelyiken sem túl, hanem mindkettő fölött.

Hamlet: a tökéletessé vált ember szemközt a lét valamennyi nehézségének valóságos gyűjteményével. Avagy: a legmagasabbrendü habozás hőse.

A Hamletet eljátszani, vagy legalább is megpróbálkozni vele - ez beteggé tesz. Először is: az ember minden este lead egy kilót. Továbbá: már délután öt órától kezdve "Hamlet-kórban" szenvedünk. Végül itt van a Hamlet-verseny, azaz az előadás, amely hosszúsága miatt rendkivül kimeritő; hosszutávu futam, amelyet azonban nem szabad túl gyorsan vennünk, mert különben nem birjuk végig. Hamlet szerepe a "nagy bánat után" kezdődik. Mint egy, az apára alapozott civilizáció mélabus örökösének és egy szétbomló, kicsapongó és fajtalan kor feldúlt tanújának, Hamletnek a bánattól még a könnye is elapadt. Minden adottsága megvan hozzá, hogy egy igazi civilizációt teremtsen újjá és minden adottsága megvan hozzá, hogy ezt ne tudja megtenni. Ő az Ember, akiben egyidejűleg megvan a legrosszabb és a legjobb és ő az Ember, aki tudatában is van e két elemnek. A legmélyebbre- 105 -