Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

IV. Jegyzetek munka közben

Minél inkább "közösségi szív" dobog bennem, annál nagyobb az eshetősége, hogy a darab, amelyet szerelmes érzéssel viszek színre, sikert arasson.

Mert ez a lényegi azt mutatni be, amit szeretünk és ugyanakkor ilyen "közösségi sziwel" rendelkezni. A darab közönségsikere éppen olyan titokzatos feltételekhez fűződik, mint két szerető bőrének összehangolt kontaktusa.

A színházi siker nem különbözik a szerelmi boldogságtól: mindkettőt az érintkezési felületek megfelelése határozza meg.

A színházi előadás alapjában véve érzékek fölötti, szellemi-lelki találka, amelyet néző és szinész ad egymásnak a szerzőnél.

Ha mindenki pontosan érkezik és a megértés tökéletes, megvan a siker. Ha a néző egy kicsit elkésett, a szerző pedig egy kicsit előbb jött, az eredmény egy "avantgárd" előadás. A szerencsés találkozás későbbi időpontra tolódik. Ha a két"eligérkezett" két különböző helyen várakozik egymásra: az a bukás.

Tájon melyik jós, melyik próféta, melyik zseni számíthatná ki előre egy első találka sikerét?

A legtöbbet mégis a "nagy szerelem" Ígéri.

Ha a színházban valaki nem "szerelemből" cselekszik, ha mérlegelni kezd, ha észokokból választ darabot, legyen bár szempontja a politikai aktualitás, a társadalmi hatásosság, az ideológiai célszerűség vagy az a meggondolás, hogy a közönség úgy látszik ezt szereti; legyen bár indítéka az adott évszak - tavasszal az emberek állítólag a könnyű dolgokat kedvelik, télen a mélyebbekhez vonzódnak -, egy tehetséges szinész kielégítése avagy a hajbókolás egy irodalmi klikk előtt, amely "fel akarja dobni" ezt vagy azt a szerzőt - a dolognak az lesz a vége, hogy az ember az egészből már semmit sem ért.

Ilyen módon a színházból művészet helyett szerencsejáték lesz. A kombinálás a játékos fegyvere; a művészé a "szerelem".

100 -