Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
Az értelmező etűd
csak mindig más hangsúllyal: ’Hát ennek vége!’ ’Hát ennek vége?’ Az u j kalapnak? Keresztülment rajta a villamos? Igen, és egyszer csak a fantáziánkhoz szóltunk ezekkel a szavakkal és az válaszolt nekünk. Végeredményben nincs olyan eltompult és korlátolt ember, aki állandóan ugyanazt a mondatot ismételgetheti anélkül, hogy valamiféle elképzelése ne lenne. De különösen lehetetlen, hogy egy szinész mondhatna valamit anélkül, hogy közben bármit is elképzelne. •Hát ennek vége!’ ’A jó ötletnek! Csak azért, mert megzavartál! Milyen bosszantó!’ Az egyik növendék a következő megfejtést találta erre a mondatra: Az újságban egy kedves ismerősének halálhirét olvasta. Miután a hirt elolvasta, felnézett az újságból és a halottra gondolt. Hiszen nemrégiben még találkoztak. Vajon miben halt meg? Hiszen nem is volt még olyan öreg?! Szegény asszony most egyedül maradt a gyerekekkel. Vajon mikor kerül bele az ember maga is neve mellett egy kis kereszttel az újságba? Node azért mindig kicsit betegesnek látszott. Szegény fickó! 'Hát ennek vége!’ Sok gondolat ötlött fel ebben az emberben, de csak egy jutott kifejezésre, talán éppen a legfelületesebb, de a kimondott szóban ott lebegett még a többi gondolat is. Ismét a legkülönbözőbb ötleteink támadtak. Miről vagy kiről szólhat ez a mondat? Tegyük fel, hogy ezek a szavak: ’Hát ennek vége!’ egy elgázolt kalapról szólnak. Milyen sokféle gondolat vezethet ehhez a mondathoz! Lehet, hogy egy uj kalapra vonatkoznak, amelyre régóta gyűjtött a tulajdonosa. A fáradságos takarékoskodás hiábavaló volt. Régi kalapra is vonatkozhatnak, amely már sokszor lerepült az illető fejéről, és emiatt már gyakran mérgelődött. Tehát istennek hála, hogy végre nincs többé. ’Hát ennek vége!’ De ébredhetnek az elgázolt kalap körül más gondolatok is. Ha nem a kalapot, hanem őt magát gázolta volna el a villamos? Talán csak egy haj- 92 -
