Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

Etűdök, és újra csak etűdök

tettük meg, amely aztán később a cselekmény és az alakok soha nem sejtett gazdagítását és differenciálását tette lehetővé. Minden előetüd fényforrássá vált, amely a darabban mindig uj elágazásokat világitott meg és tett számunkra érthetővé. Kezdetben a darab csak tájékoztató vázlatot jelentett, amelybe csupán a szerepek fő pontjai és fő összekötő vonalai voltak bejelölve. E vázlat nyomán léptünk a szűz talajra. Etűdök révén felkutattuk a jellemek egyes sajátosságait, beléjük hatoltunk és kitapogattuk határaikat. Ezzel az uj tudással azután most kiegészíthettük és kitölthettük a tájékoztató vázlatot, azaz a darabot." - Eddig a beszámoló.

Itt azt vethetnék ellen, hogy a közjáték a drámairás korai terméke és mint ilyen, eljárásunkat csak azért igazolja, mert a költő itt a szinész és a rendező fantáziájának nagy teret enged, sőt kifejezetten felszólítja őket a szűkös szöveganyag hus-vér élettel való felruházására;viszont az érettebb dráma, már Shakespeare is, de különösen aztán a modernek, köztük Ibsen és Hauptmann, nagyon szilárdan körülhatárolt feladatokat tűznek a szinész elé ;elmondhatnánk ,hogy Cervantes közjátéka bizonyos mértékig félkész termék, amely megengedi, sőt követeli is, a színészi kiegészítést,mig a magasabb fejlődési fokon álló drámairásnál kész termékről van szó, amely nem tűr hozzátoldást. Ezzel szemben mi azt állitjuk, hogy minél fejlettebb a dráma, annál magasabb követelményeket kell támasztani az értelmi előkészítő munkával szemben, és a szerepek lelki mélységeinek kipuhatolását annál alaposabban kell végezni. E téren nem vonható semmiféle határ a szinész, az együttes és a rendező egyéni alkotó közreműködése elé. Elkövetkező munkáink bizonyitékokat szolgáltatnak majd ehhez a megállapításhoz.- 89 -i