Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
A rögtönzésről
A RÖGTÖNZÉSRŐL... Hol is ■tartott a mi első diákcsoportunk, amikor hozzáláttunk a szindarahkereséshez? Itt szeretném rögtön átadni a szót fiatal munkatársaimnak: "Kérjük, ne zavarjanak - játszunk!" "Ez a felirat áll próbatermünk ajtaján. Játszunk - micsoda tarka, sokrétű világ rejtőzik e szerény szó mögött! Mennyit ’gyűlöltek* és ’szerettek’ már a mi kis színpadunkon, micsoda emberi érzéseket éltek már itt át, mennyi dus átváltozást varázsolt ide a színészi fantázia, ebbe a sivár szobába! A fantázia, a színésznek e lényeges adottsága, itt dolgozza fel a külvilág hétköznapi ingereit, itt, a mi kis színpadunkon éljük át és ábrázoljuk azokat a problémákat, amelyekkel az életben találkoztunk. Százszámra játszottunk és bíráltunk itt helyzetgyakorlatokat, azaz általunk kigondolt gyakorló jeleneteket. A helyzetgyakorlatok fontos szerepet töltenek be színészi és emberi fejlődésünkben. De vajon hogyan jutottunk el addig, hogy eljátszhassuk őket? Hát nem egyéb, nagyobb tervekkel jöttünk ide valamennyien? Színészek akartunk lenni, szerepeket játszani, nagy szerepeket alakítani, most pedig már egy év óta mást sem játszottunk, mint helyzetgyakorlatokat, folyton csak helyzetgyakorlatokat. Amikor még ’újoncokként* először léptünk be ebbe a kis kopár, fehérfalu próbahelyiségbe, hogy felvételi vizsgát tegyünk, mindnyájan elmondtunk egy monológot vagy egy olyan szerep dialógusrészletét, amelyet valamikor színházban láttunk, és némelyikünkben talán éppen ez a szerep keltette fel a vágyat a színészet iránt. Érezni véltük magunk- 3 -
