Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A "premier" után

szék gyakran spontán vonzódnak azokhoz a helyekhez, ahol hatékonyságuk megkapja a megfelelő jelzésbeli támogatást. A színésznek ezeknél a többnyire tapogatóázó és bizonytalan kísérleteinél a rendező feladata, hogy elválassza a színész szerves törekvését a spekulatívtól, hogy az előbbit kikény­­szeritse, megerősítse és szorgalmazza, az utóbbit pedig ki­kapcsol ja.Igy nem egy nem is sejtett uj hatáslehetőség adó­dik. Ha azonban a színészi érzékenység egy ponttól vissza­riad vagy másfelé törekszik, akkor a rendezőnek kell az út­ját előkészítenie - vagy a pontot áthelyeznie. Ennél a te­vékenységnél, a "beállító rendezés"-nél is érvényes az a tétel, hogy "minden kedvenc ötletnek" meg kell hajolnia a szerves kapcsolatok szükségességei előtt, ha azokat zavarja és nem emeli. A rendező a szerepek egymásközti kapcsolatában a ro­konságokat és az ellentéteket,a hasonlóságokat, a kiegészí­téseket és az ellentmondásokat is ugyanilyen elvek szerint teszi érzékelhetővé a néző érzékei /nem pedig tudatai/ szá­mára azzal, hogy alakpárokat és csoportokat teremt a jel­mezek semmiképpen sem rikitó és tolakodó szinegyezéseivel. És végül - ismét ugyanazon elvek szerint - zajokat és zenét iktat be a színpadi történésbe. Akkor a darab hússá és Vér­ré vált cselekvő szervezetét fokozatosan megfelelő,sűrített atmoszféra veszi körül s a néző alkotó erőit a megfelelő, ellenállhatatlan ritmussal magához köti és tartósan megmoz­gatja. Ez azonban azt jelenti, hogy a nézőnek előítéletek­kel terhelt tudata megrendül, megszabadul az előítéletektől és az élet felé fordulva, újjáalakul. A "premier" után A humanista feladatéval eltelt, a költői igazságot alázatosan és szerényen szolgáló fiatal együttes,amely szi­lárdan hitt őszinte érzelmeinek és nagy érzéseinek ellen­- 109 -

Next

/
Thumbnails
Contents