Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)

A rögtönzésről

gét a színész belső feszültsége éltette, az ő színészi lehetőségei határozták meg.

Ameddig a meghatározott szövegű etűdökig fejlődtünk, művészi és emberi vonatkozásban Is lényeges változásokon mentünk keresztül, amelyek tudatossá és érezhetővé váltak bennünk: felfedező utat tettünk képességeink területén.Felfedeztünk, mozgósítottunk és kiszélesítettünk olyan jellembeli adottságokat, amelyek gyakran csak csirájukban éltek bennünk, úgy hogy ezekből a képességekből tőlünk teljesen független embereket,teljes jéllemeket tudtunk formálni. Az etűdökben kiéltük magunkat, felébresztettük és felgyújtottuk képzeletünket, megtanultunk egy képzeletből teremtett helyzetben élni és átélni.

Etűdjátszásunk segítségével már csaknem színészekké váltunk. Egyetlen életünkben most már száz életet hordoztunk. Magunkból, egyéni létünkből számtalan alakot teremthettünk. Valószínű,eg mindig is annyi élményerő és élménylehetőség rejtőzött bennünk, hogy saját kis életünk nem volt elegendő hozzá. Hiszen épp ez vitt minket erre a hivatásra. Most azonban kifejlesztettük képességeinket; ami azelőtt sejtés és tompa ösztönök alakjában lappangott bennünk, most kibontakozott és tökéletesedett. A magunkban hordozott túltengő érzelmeket és érzéseket etüdjátékainkban kitombolhattuk. Elégedettek voltunk hivatásunkkal - amenynyire azt addig megértettük - és önmagunkkal is.

Csak lassankint vettük észre, hogy egy helyben topogtunk, körbefutottunk,vagyis meddő önelégültségben rostokoltunk; önmagunkat tekintettük hivatásunk tartalmának.

Vajon ennek a hivatásnak is ily szűk határai vannak? Vajon az önkényes komédiásáéban rejlik tartalma és boldogító hatása? Most azután mindinkább elégedetlenek lettünk önmagunkkal, teljesítményeinkkel és hivatásunkkal!"

De ez a produktiv elégedetlenség, amelyről fiatal munkatársunk beszámol, nem csupán az etűdjátszás eredménye volt, amely, úgy látszott, bizonyos határhoz érkezett, ha- 10