Vallentin, Maxim: A rögtönzéstől a színdarabig - Korszerű színház 30. (Budapest, 1961)
Próbamunka és a rendezői tevékenység előrehaladása
kiadja a dramaturgiának, amely talán mindeddig nem szokta ezt meg. Ilyen embert valóban nem könnyű elviselni. Még csak nem is önmaga sajtófőnöke. Nincs nagy véleménye a reklámról, de megkívánja, hogy a közönség a sajtó és a műsorfüzet utján népszerű ismeretterjesztő előkészítésben részesüljön. És van még egy terhes tulajdonsága: a díszlettervezőtől és a zenésztől ugyanazt a szerény odaadást kívánja a főfeladattal szemben, mint amit ő maga is nyújt. A díszlettervező segítségével olyan színpadi teret kell teremtenie, amely megfelel a költői mü dramaturgiai felépítésének, ahol az alakok együttes életre ébredhetnek, ezt az életet minden kimeríthetetlen összefüggésével együtt a legvérbőbb formában kibontakoztathatják és éppen ezáltal saját életüket a legtökéletesebben kiélhetik. Ez azt jelenti, hogy a rendezőnek tisztában kell lennie azokkal a törvényekkel, amelyek alapján a költő megalkotta alakjait, amelyek alapján a szereplők fejlődése a szinészegyüttesben kialakul és amelyek alapján a néző a színpadon zajló életet saját életével összefüggésbe hozza. A rendezőnek követnie kell "a színpad igazságát”, mint ahogy a rendezői elképzelésben napvilágra hozta a költői módon megalkotott cselekményben foglalt társadalmi igazságot és felszabadította azt az igazságot, amelynek törvényei szerint a színész emberi érzései felébrednek és éramlani kezdenek. Az ezekben az igazságokban rejlő törvények ellentmondásait,ahol azok öszszeütköznek, úgy kell irányítania, hogy - ahelyett, hogy zavarnák - kölcsönösen fokozzák egymást a legmagasabb fejlődési lehetőségig. Annak a szükségességéből kiindulva, hogy a nézőt a tudatalatti kerülőutján át olyan gondolattársításokhoz vezesse, amelyek felébresztik alkotó erőit, érzelmi és gondolkodó képességét és azokat utólagos hatásukkal az előadáson túl is mozgásban tartják, a rendező szimbólumokat kezd keresni, amelyek beleivódnak a néző tudatának mélyébe és- 106 -