Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

Hozzászólások

A realizmus hitelét a koreai háború idején, 1950 körül nyerte vissza. A Mingei-társulat a maga jelszavának a realizmus megteremtését választotta. 1964-ben Japánban a realizmusnak két nagy áramlata van. Egyrészről a Kabuki-féle történelmi darabok iránt újraéledő érdeklődés, másrészről a modern társulatok törekvése a történelem és az egyéni sorsok feltárására. A Kabuki keretében Onoe Kikugoro VI, egy igen hires szinész, 1930 táján kialakított egy realista játékstílust. Sikerült a Kabuki hagyományos realista elemeit továbbfejlesztve megjelenítenie a "rossz"-at. Mivel a Kabukiban nincsenek női szereplők,a "szerelem" kifejezése mindenkor stilizált. Kikugoro sikerei csak fokozták a történelmi darabok iránti érdeklődést és hozzájárultak számos olyan mü létrejöttéhez, amely az emberiségnek a politika általi lealacsonyitását mutatja be. Mégis,a Kabuki lényegét tekintve annyira sokrétű, hogy a realizmus segítségével nem egységesíthető. A realizmus nevében a harmincas évek modern szinháza a szocializmust összeházasította a naturalizmussal; ezek ketten hosszas munkával életre hívtak egy gyermeket, amely a "háborús félelemmel" néz szembe. Ezt a gyermeket nem lehet szocialista realizmusnak nevezni, inkább nacionalista realizmusnak hívhatnánk. A mai realizmusnak már nem az a szerepe, mint a harmincas években, hogy tisztázzon és megmagyarázzon - jelenleg az a feladat hárul rá, hogy feltárja az ellentmondásokat. Snehakata Sanyal - India A realizmus és az indiai hagyomány Azok, akik a dolgok felülete alá hatolnak és nem hagyják magukat megtéveszteni India állítólagos "spiritualizmus"-ától, felismerték, hogy népünk gazdag és változatos gondolkodásában elegendő hangsúly esik a külvilág rea litására és egy, a legszélesebb értelemben vett optimista életszemléletre. Ahogy Germain Bazin Művészettörténet

ében megjegyezte: "Az egész hindu művészeten át az egy és oszthatatlan élet áramlata kering. " Ez az "élet áramlás" élteti ma a realizmus eszméjét,átalakítva és reméljük,kiszélesítve azt, hogy ne exkluzív és elzárt, hanem minél nyitottabb legyen. Hadd emlékeztessünk rá, hogy Hérakleitosztől függetlenül Buddha (kb. 500 évvel Krisztus születése előtt) kimondta a kauzalitás törvényét, hogy megmagyarázza a jelenségek világában tapasztalható változásokat és makacsul visszautasított minden, az abszolutumra vonatkozó metafizikus spekulációt. A Jainok osztották ezt a nézetet. Az indiai eretnek filozófusok többsége realista. Igy a realizmus^a maga legszélesebb értelmezésében, vörös fonalként húzódik végig India egész kultúráján és élő civilizációján. Vala-