Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

Hozzászólások

séreltemmeg illusztrálni, de a témát ugyanígy fel lehetett volna dolgozni egy családi konfliktus utján is. A realizmust mint olyant én nem tartom lényeges kérdésnek. Egy darabnak nyilvánvalóan kell bizonyos reális alappal rendelkeznie, de ezen tul jobban szeretnék nem dogmatizálni. A szinházi technikák a stilus terén rendkívüli változatosságot engedélyeznek és nem látok semmi okot rá, hogy akármelyikhez lekössük magunkat. A tartalom a legfontosabb és a tartalom diktálja a módot, ahogyan fel kell dolgozni. Pedro Asquini - Nuevo Teatro, Buenos Aires Minden színháznak, amely arra törekszik, hogy az emberi társadalom fejlődésében részt vegyen, mélyrehatóan elemeznie kell ennek a fejlődésnek a tényezőit: a társadalmi és gazdasági törvényeket, a politikai adottságokat, szokásokat, az erkölcsöket és a kultúrát, a közgondolkodást stb. Az igazi alkotóművésznek ezekre a bázisokra kell alapoznia művészetét, olyan formák között, amelyeket egyéni fogékonysága parancsol, azokon a területeken, ahová képzelőereje viszi, azokban a témákban, amelyek a legnagyobb vonzerőt gyakorolják rá, azzal az erővel és ritmussal, amelyet szellemi képessége meghatároz. A fontos az, hogy a mű,hiteles szociális maggal, a valóság lényegét adja - bármilyen legyen a téma, a műfaj, a látószög, a hangulat stb. Mivel a szinház konvenciókon épülő művészet, a valóságot sohasem adhatja vissza fényképszerűén. A művésznek mindenkor egyéni szintézist kell nyújtania, amely jelzi szelekciós - és alkotóképességét. Mindamellett jegyezzük meg, hogy a realista művészet szükségszerűen korlátozza az alkotó fantáziáját. A realizmus, ha nem is ellensége a fantáziának, mégis szembeszáll a fantázia kultuszával, akárcsak a szin, a tiszta szépség vagy a "suspense" kultuszával is. A fantázia sohasem kerülhet első helyre, az esetlegest és a lehetetlent el kell kerülni. A realizmusnak nem szabad színekben gazdagabbnak lennie, mint az életnek, amely épp elég szines, s amely az esetlegessel a meghatározottat, a lehetetlennel pedig a valőszinüt és a lehetségest állit ja szembe. Ezért a realista ábrázolásnak a probléma és az alakok tipikus karakterét kell kiemelnie,mindazzal együtt, ami sajátja minden olyan alkotásnak, amely a realizmus skálájához tartozik. Ezért nem létezhet csak egyfajta realizmus, noha valóság csak egy van. Teljesen és tökéletesen realista alkotás nem létezik. Vannak a realizmussal kevésbé és jobban átitatott müvek, tökéletesen realista részmozzanatokkal, mig másokban a realizmus kevésbé markánsan jelentkezik. Vegyük példának korunk egyik realista drámaírójának, Arnold Weskernek Gyökerek c. müvét. A Bryant család teljesen be van ékelve az angol vidéki élet realitásába, a maga parasztjaival, akik ellentmondásokkal teli társadalmi rendszerben