Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)
A realizmus az Egyesült Államokban (Henry Popkin)
Az a szándék, hogy a nézőket bevonják a darabba, hogy egy rituáléban való részvételre vegyék rá őket, más ujabb keletű Broadwayn kívüli előadásokban is megnyilvánult. Az az igen sikeres adaptáció, amelyet Paul Mayer mutatott be Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt cimü müvéből, ujabb magyarázatot fűzött a nagyközönségnek egy próbán való részvételéhez. A rendezőnek eszébe jut, hogy a nézők tulajdonképpen X professzor meghívott növendékei. Még ennél is jellemzőbb példa Jean Genet Négerek c. darabjának előadása, amely több mint három éven át volt műsoron a Broadwayn kivül. Ez a produkció többségében fehér közönséget követel, amellyel szemben a "szertartásmesternek" udvarias ellenségeskedést kell tanúsítania. Ez a fajta részvétel az előadásban teljesen különbözik a régi módszertől (pl. Thornton Wilder A mi kis városunk c. müvében és más darabokban), amely abból állt, hogy stratégiailag meghatározott módon szülészeket helyeztek el a közönség körében és adott időpontban elmondatták velük szövegüket. A The Connectionb an, a Mayer által adaptált Hat szerep ben, a Nége rekb en a közönség kollektiven szinésszé válik és mintegy részét képezi a darabnak. Hasonló tendencia jelentkezik Joan Littlewood egyes előadásaiban, amelyekben a színészek gyakorta elfordulnak egymástól, megjegyzéseket cimeznek a közönséghez. Az ő módszere,ugy tetszik,nem épül sem a rituáléra, sem pedig a brechti elidegenítésre, hanem a music hall-ból származik, t Ha a The Connection rögtönzött szinház, kísérlet kíván lenni, a The Beigben a szinészek (néhányan mindkét darabban játszanak) még ennél is tovább mennek. Minden este szerepet cserélnek (a műsor csak a művészek névsorát adja meg, nem jelölve szerepüket). A csere könnyű, mert a szerepek egyszerűek. Főként az állandóan ismételt formulák tekintetében: a rabok engedélyt kérnek, hogy a fehér vonalat átlépjék, az őrök beleegyeznek. Ha ez nem is igazi rögtönzés a kifejezés sző szerinti értelmében, a szerepek körforgása mégis hoz magával valamit az improvizálás frissességéből. Minden színész, akármelyik szerepet játssza is, közelebb kerül az "első alkalom" illúziójához, ahhoz, hogy alkotója legyen a cselekménynek, amelyet eljátszik. A törekvés, hogy valamit visszaadjanak a rögtönzés frissességéből, összefüggésben van azzal a tekintéllyel, amelyet az angol-amerikai szinházban ez idő szerint a rögtönzés élvez. Szerepe lényegbevágőan fontos a New York-i Actors Studio és Joan Littlewood próbáin. A közhiedelem szerint Miss Littlewood szinészei a közönség előtt játszva is folytatják a rögtönzést. Sőt bizonyos időszakokban a New York-i, chicagói és másutt előadott aktuális revükben a közönség javaslataira szkeccseket rögtönöztek. Néhány éve a From the Second City ( A második városból ) cimü chicagói revü, amelyet New York-ba helyeztek át, rövid sajtóértekezletet vitt szinre, ahol Kennedy és Hruscsov válaszolt a feltett kérdésekre. Egykor, ha azt mondták egy előadásról, hogy rögtönzöttnek tetszik, az pejoratív értelmű volt; ma éppen ellenkező a helyzet, mint ahogyan ezt Kenneth Tynannek Ann Jellicoe The Sport of My Mad Mother (Őrült anyám kedvtelése) c. darabjához fűzött kom-
