Sz. Szántó Judit szerk.: Realizmus a színházban (Korszerű színház 90., Budapest, 1966)

Realizmus a jelenkori angol színházban (Laurence Kitchin)

"egyensúlyát a törekvések és a sivár valóság között. " Még A házmester ott hontalan csavargójánakis vannak bizonyos törekvései. Minden jó lenne, ha elérné a London melletti kisvárost és megtalálná személyazonossági iratait. Házigazdájának a kerti fészer jár csak az eszében, azt hiszi, hogy fel tudja épiteni, s arról álmodozik, hogy valamilyen "időszerű" berendezéssel át tudja alakitani azt a nyomorúságos környezetet, amely körül veszi őket. A Konyha c. darabban, a munka szünetében öt munkás elmondja vágyait. Szatyin ellenpárja itt egy nyughatatlan természetű szakács és a darab a következő kérdés köré épül: "Mi más lehetséges?" Azaz: "Van-e más is, mint unalom, erőszak és nyomorúság?" Ezeknek a drámairóknak a munkásságát a nyomor egyszerű bemutatásán jóval felül emeli az a tudatuk, hogy a sivár valóságon tul más is létezik. Egy ilyen cikk túlságosan rövid ahhoz, hogy Gorkijnak az angol szinházra gyakorolt késedelmes hatása komplex okait megvitassuk. Szóljunk azonban még arról, hogy az uj tehetségek 1956-os kitörése politikailag a baloldalhoz tartozott, mig a kommersz szinház makacsul a jobboldalon maradt, mint ezt Gorkij, O'

Casey, majd később Brecht teljes mellőzése mutatja. Wesker két hatást vallott be: O'

Casey-ét és Millerét. Két darab, A komédiás és a Musgrave őrmester tánca a Szuezzal és Ciprussal kapcsolatos konzervatív külpolitikával szemben foglalt állást. A báloldali állásfoglalás megjelenése a színpadon, a munkásosztály nyelvjárásával és problémáival párosul va, kö z el ebb vitte a szinházat az élethez. Anép nyelvén beszélni, érdeklődni a mellőzöttek iránt, a politikai viták újfajta szabadsága, mindez együttesen a realizmushoz vezetett. A bulvárszinház hosszú uralma végetért. Ez utóbbi össze volt fonódva az olyan franciabarát drámairőkkal és kritikusokkal,mint pl. James Agate. Az uj mozgalomelvetette őket, a "naturalista" konvenciókkal, a francia ablakokkal és a komikus háztartási alkalmazottakkal együtt. Ionesco és Beckett avantgardiz musának - amely a fantasztikumba eresztette gyökereit - Ardenhez, Weskerhez és Littlewoodhoz semmi köze. Pintérnél a fantasztikus az angol realizmussal él egymás mellett. Es ha uj formákra volt szükség, akkor azokat Brechtnél, avagy az angol music-halinál keresték. De az angol realizmus kiapadhatatlan forrása a mi irodalmunkban van, Chaucertől Dickensig. Egyszerű példát véve: egy kontinenslakó szeme talán nem venné észre a rokonságot az Egy csepp méz anyafigurája és Chaucer bath-i asszonysága között, nem is szólva azokról a rokonvonásokról, amelyek mindkett őt összekötik a LaCetestina c. darab hősnőjével; ez utóbbi darabot szintén Miss Littlewood vitte szinre a Workshop Szinházban. A kapcsolat, amelynek a szinház és az élet között fenn kell állnia, az irodalomra is kiterjed, különösen, ha az olyan gazdag és változatos, mint az angol irodalom. Tárgyunkra visszatérve: Tom Robertson Caste c. darabja enyhén, de félreismerhetetlenül dickensi. Hozzátehetjük, hogy ez az irodalmi realizmus a tömegkommunikációs eszközök révén terjed el: Dickens folytonosan ott van a televízióban, Fielding pedig a Tom Jones cimü filmen át hat. De ha