Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)
III. Kísérlet a szintézisre
E téren sokkal kedvezőbb a helyzetük,mint elődeiknek; mert bennük már nem él olyan babonás tisztelet az Irodalom Iránt» Mire törekedtek végeredményben az 1900-as évek Írói? Arra törekedtek, hogy a színház irodalmi, eszmei, emberi alapját újítsák meg, alakítsák át - de a régi forma megőrzésével. Nem akarták újjá önteni a kifejezési eszközöket is, hogy azok a kifejezendő tárgyat szolgálni tudják. A fennálló drámai formát ők nem vonták kétségbe. Teljesen kész formát kaptak örökségbe és elfogadták elődeik kezéből úgy, ahogy volt. Ha azt mondták, hogy nincs műsoruk, ezen azt értették, hogy "jól megcsinált" darabokat szeretnének, olyan darabokat, amelyek a XIX. század polgári kánonja szerint épülnek. Népi mozgalmukat az 1889-es bulvárszínházba és az 1897-es Théâtre Libre-be ojtották.Es hát ilyen körülmények között persze... A mai fiatalok elgondolásai sokkal szabadabbak. Előttük hasonlíthatatlanul szélesebb, változatosabb, rugalmasabb pálya áll. Közönségük frissebb a párizsinál és mivel kevésbé képzett, kevésbé korlátolt is. Kiesnek a rutin kerekei közt őrlődő, pedáns és szenvtelen kritika prédikációinak hatásköréből. Nagyjából lerázták magukról a naturalizmus nyűgét. És különösen ebben a vonatkozásban derül majd ki, milyen felmérhetetlen szolgálatot tett nekik az 1920 és 194-0 közötti évek színházi mozgalma.Élvezik egy olyan technikai felszabadulás gyümölcseit, amelyet kivívni nem csekély munka volt. A liraiság nem tilos számukra, a pantomin fejlődésétől nem Ijednek meg. Tudják, ml a játék, mit jelent a színészek egymás közötti kapcsolatában, sőt a színészek és a közönség között is. Megtalálták a kapcsolatot a nagy klasszikusokkal. Mollfere az ő számukra eleven valóság. A görög színház az ő számukra eleven valóság. Ismerik a távolkeleti színjátszást. Volt dolguk a commedia dell’artéval. Teljes szívvel bíznak a színészben és többé nem disz- 94 -■*