Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

őket egymással és környezetükkel, akárcsak a hegylánc a főié magasodó csúcsokat. így hát jól szolgáljuk a művészet fejlődését, emeljük színvonalát, érthetőbbé, meghittebbé, következésképp elevenebbé tesszük, ha helyes és átgondolt törekvésektől vezérelve oktatunk valamely művészi közösséget, s biztosítjuk egységét, összetartozását, tartósságát - egyszóval megteszünk mindent, ami egy iskola feladatához tartozik.

Igazi mester igazi tanítása nem szül középszerűséget. Nem törekszik azoknak a mesterséges tehetségeknek a kitermelésére, akik a szalónok és az akadémiai pályázatok légkörében tenyésznek. Kapcsolatban lenni olyan emberrel, aki a tanítás nemes feladatára született, akiben megvan a szükséges hozzáértés és méltóság, bizni benne és tisztelni őt - mindez jellemformáló erő. Az esztétikai igazság, csakúgy mint az erkölcsi, fegyelmezi, megerősíti és felemeli a lelket.

Az eleven és állandó, részeiben arányos oktatás, ha időben kezdődik el és ha tanító és tanítvány egyaránt komolyan veszi dolgát, olyan eredményekre vezet - még akkor is, ha a tanítvány csak középszerű tehetség -, amelyeket a tehetség irányítás nélkül nem érne el és olyan művészi teljesítményeket tesz majd lehetségessé, amilyeneket századunk elképzelni sem tud már..."

Országunkban ez idő szerint már megvannak a csirái egy olyan ujtipusu színházi munkának, amely elterjedhet, változatossá és hasznossá válhat.

Azokról a fiatal társulatokról beszélek, amelyeknek száma az utóbbi években megsokszorozódott} szinte egymást szaporították, akár az élő szövet sejtjei. A Népfront bátorította fel őket a maga szubvencióival és az léptette fel őket munkásközönség előtt.- 91 -