Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

A közönség természete, nagysága, fogékonysága - Íme a színház problémájának alapvető és leglényegesebb feltétele.

Harminc évvel ezelőtt, mikor megkíséreltük újra fellendíteni a színmüvéézetet, ezt még nem tudtuk Ilyen pontosan, mint ma; de már éreztük. ízért szenteltünk annyi erőfeszítést arra, hogy uj közönséget toborozzunk, és igényelt ki Is elégítsük. De mivel az volt a becsvágyunk, hogy mindent élőiről kezdjünk és tiszták maradjunk, a lehető leginkább ki akartunk térni az üzleti nyomás elől és ezért kis színházakba menekültünk. Az 1919-es avantgard-mozgalom kleszinházi mozgalom volt. ízzel egyáltalán nem akarom lebecsülni. Hegtettük, amit megtehettünk. Nem a mi hibánk, ha a kor még nem érett meg céljainkra. És az Isten a megmondhatója, hány igazi és nemes tehetség találta meg a helyét ebben a kemény munkában. De hogy merőben művészi jellegű erőfeszítéseink mélyreható változásokat eredményeztek-e, efelől soha nem tápláltam sok illúziót; és ma már tudom, hogy ezek a kis színházak csak szakmai laboratóriumok voltak, művészeti iskolák, ahol uj életre keltek ugyan a színház legnemesebb hagyományai, de igazi színházakká nem lehettek, mert hiányzott belőlük az igazi közönség.

Eivülrekesztettük magunkat a bulváron és Így megvolt a magunk közönsége. Ez a közönség ritka és válogatott művészi élvezetet kapott tőlünk, de a ritkaság nem jelentett egyet a nagysággal. Luxus-élvezetek, önző élvezetek voltak, nem több értelemmel. mint az alacsonyrendü, közönséges élvezetek.

A színháznak meg kell találnia a maga értelmét.

#*

Meg kell találnia a költői értelmet; de a költőiséget nem szabad összetéveszteni sem a kiagyalt, megalapozatlan fantáziával, sem egyfajta jól ismert, felcicomázott és dekadens irodalommal.- 71 -