Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

Gyakran kérdik tőlünk: milyen lesz a jövő drámája? Mintha bizony a mi feladatunk lenne dönteni; mintha ez az eljövendő forma csak tőlünk, munkánktól, értelmünktől és elképzeléseinktől függne.

A jövő drámája - ilyen fogalom nem létezik. Â dráma lényegénél fogva a jelenhez van kötve, az adott kor egy jelensége, javaslat, melynek sorsa fogadtatásától és visszhangjától függ. A színház legnagyobb géniuszai, azok, akiknek hátrahagyott halhatatlan müvei, olvasva vagy előadva, ma is megráznak: Aiszkhülosz, Arisztophanész, Shakespeare, Lope, Calderon, Molière - mind a közvetlen jelennek dolgoztak. Többen közülük nagy mértékben rögtönzők voltak. Lángeszűk, bármily kivételes volt is, megfelelt közönségük Ízlésének, akár egy elit, akár a többség Ízléséről volt esetükben szó.

Ha 1910-ban, 1914-ben, sőt még akár 1920-ban Is megkérdezték volna az orosz színház nagy mesterét, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijt: milyen lesz a holnap színháza - azt hiszem, kitért volna a válasz elől, vagy ha mégis válaszol, nehezen kerülhette volna el a tévedést. A háború előestéjén ugyanis a régi rendszer társadalma végéráit élte és hanyatlásának utolsó szakaszába lépett az orosz szinház is. Közvetlenül a háború befejezése után a szovjet világ a forradalmi káosz kellős közepén tartott.De mikor ezt a kérdést ugyanennek a Sztanyiszlavszkijnak néhány évvel később tettem fel, ez a régi rendszerből származó, magas kultúrájú ember azt felelte, hogy az uj Oroszország a színházi tevékenység választott földje lett; hogy a színházak, rendes esti előadásaikon felül, Immár hetente több délelőtti előadást is kénytelenek tartani az Igények kielégítésére; hogy egyébként számos u^ színházat is építenek s végül, hogy vezetése alatt nagy színházi akadémiát szerveznek, ahol számon tartják a múlt valamennyi tapasztalatát is és segítségükkel teszik gazdagabbá és foglalják rendszerbe az uj színházi élet hatalmas áramlatát.- 69 -