Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

másokat üldöznek. És a népben felébredt vétkeinek tudata és mellét verdesve hajtott térdet. Szegény embereket mutattak neki, akik engedelmesked­tek a szeretet tanításának. És a nép, mely szegény volt, mint ők, eggyé forrt velük és a szeretet szárnyain önmaga fölé emelkedett. A Boldogasszony mirákulumai reménységre és könyörüle­­tességre oktattak. Világosan kirajzolódik bennük az emberi sors forgandósága. A jót és a rosszat nemcsak nevén nevezik és meghatározzák, hanem megszemélyesítve be is mutatják. Az angyalok és a démonok küzdelme drámaian fejezi ki az emberi természet és a kegyelem szembenállását, a bűnös és megvál­tott lélek vívódását. Szemünk előtt öltenek testet az erők, amelyek a nap minden pillanatában csatasorba lépnek, hogy az ember akaratát legkisebb megnyilvánulásaiban is befolyá­solják, tőrbe ejtsék, óvják, megzavarják vagy segítsék; hogy egy szál szabadságát alantas vagy magasrendü ösztönei­nél fogva ostromolják. A démonok ide-oda rángatják, az an­gyalok felemelik. A Szeplőtelen Szűz, aki anyja az Istennek az örökké­valóságtól és anyja az embereknek a kálváriától fogva, sze­­retetének súlyát veti a játék gyakorta kiegyensúlyozatlan mérlegébe. Folyton közbelép; fáradhatatlanul idézi meg az isteni igazságszolgáltatással szemben az isteni irgalmat, s ezzel kis ima árán nagy bűnre szerez bocsánatot. Hert sze­mében az ima, legyen bármily kicsiny és kurta, arra vall, hogy az ember isten kezébe teszi sorsát, igy teljesítve az ő akaratát; azaz azokat a hatalmakat idézi meg, amelyek irányítják, megtisztítják, megőrzik, megvilágítják és épí­tik lelkét, megzavarva azokat az erőket, amelyek beszennye­zik, tévútra vezetik, megbénítják, megvakitják és rombol­ják.- 62

Next

/
Thumbnails
Contents