Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

III. Kísérlet a szintézisre

Huszonnyolc év telt el, mióta utoljára találkoztunk Copeau-val; a büszke,szenvedélyes, egyértelmű alternatívák­ban gondolkodó fiatalemberből megfáradt, sokat csalódott, beteg, öregedő férfi lett. A fordulópontot voltaképpen az 1924-es év jelentette. Copeau, mikor 1919-ben kimerültén, de az újrakezdés el­szántságával visszatért a kétéves amerikai vendégjátékról, habozva nézett szét Párizsban. A háború utáni évek lázas légkörében, az éveken át nélkülözött élvezetek kétszeresen mohó habzsolása közepette, a kibontakozó jazz-őrület, a da­daizmus és egyéb izmusok forgatagában - megismételhető-e a Vieux-Colombier csodája? Meg lehet-e fürödni kétszer ugyan­abban a folyóban? Dullin, Jouvet, a társulat legjobb erői kirepültek a fészekből, önálló szárnyra keltek, a társulat megfogyatko­zott. Az érdeklődés ugyan megvan, de az anyagi eszközök egyre szűkösebbek. Copeau, hiven önmagához, visszautasit minden kompromisszumot, minden segitséget a magánvállalko­zók, de még az állam kezéből is és 1924-ben végleg bezárja színházát. Ugyanebben az évben jelentkezik először beteg­sége, amely majd sirba is sújtja és ekkor dúlja fel lelkét is a válság. Claudel, Péguy, Ghéon, a misztikus-katolikus Írók keresztapasága alatt megtér, mert valami abszolút meg­oldást keres. Egyértelműségre, egységre vágyó lelke gátta­­lanul veti bele magát a vallás látszat-megoldásába és ba­rátja, Gide ezt a szörnyű Ítéletet jegyzi fel róla Napló­jában: "Meglátogattam Copeau-t; zaklatott és nagyon komor. Panaszkodik a magány miatt, amelyet maga készített magának csökönyösen. Elutasított minden tanácsot és elérte, hogy legjobb barátai elhúzódtak mellőle... nem lehet nem elhagy­ni egy megszállottat." Az elkövetkező évek mindamellett sok érdekes alkotói kísérletet hoznak. A Cppeau-tanitványok, a- "Copiaux"-k tár­sulata Burgundia vidékein, egyszerű közönség előtt lép fel éveken keresztül s ezeket a tapasztalatokat a mester soha nem felejtette el. Időnként fel-felruccan Párizsba, egjr-egy vendégrendezésre, meghívják Olaszországba,ahol főleg közép­kori misztériumokat rendez igen nagy sikerrel, megalapítja, hazája legszebb vidékein a szabadtéri játékokat - a ma egész Franciaországot behálózó fesztivál-sorozat tőle is- 55 -

Next

/
Thumbnails
Contents