Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

Bevezető

"Mindnyájan Copeau fiai és unokái vagyunk" - mondotta André Barsacq, a mai francia színház egyik kiemelkedő rendezői egyénisége. "Teljesen elszakadtunk Copeau-tól. A Vieux-Colombier művészi mozgalma egy maroknyi hivő köré szerveződött; és ez a mi számunkra ma érthetetlen" - mondotta Roger Planohon, a haladó fiatal rendezők egyik legkiválóbbika. És mind a két, olyannyira ellentétes nyilatkozatban van igazság. Jacques Copeau, aki 1879-től 194-9-ig élt, élete első felében a francia színházi megújulás vezéralakja volt; a bulvár csillogó léhasága, a naturalizmus szürkesége és az akadémizmus szárazsága alól akarta felszabadítani a szinját8zást;nagyszerü alkotóműhelyében, a szimbólummá vált Vieux-Colömbier-ban ragyogó, friss, játékos, tiszta vonalvezetésű és a költői műhöz hűséges előadásokat mutatott be, amelyek forradalmasitóan hatottak a kor művészeire, s munkájából sarjadt a hires kartell, Jouvet, Dullin, Pitoeff és Báty színháztörténeti jelentőségű alkotói szövetsége. A Vieux-Colombier azonban nem tudott a tömegek színházává lenni és Copeau rövid néhány év után megvált tőle. Ettől kezdve csak egyike volt a kor kitűnő rendezőinek; de többé már nem "animateur", egy színházi mozgalom lelke, vezetője, irányítója. Tevékenységét még javában ünnepelték, mikor ő már leszámolt vele, s a művészi laboratóriumon belül elért múló harmóniát diszharmonikus, kutató s kielégületlen évtizedek követték; külföldi és belföldi szereplések, misztériumjáték egy olasz kolostorkertben és népi bohózat a burgundiéi szőlőmunkások számára emelt rögtönzött dobogón, drámairól kísérletek, lelki vívódások, betegség, nagy sikerek és nagy csüggedések. múló fellobbanás a népfrontkorszak tiszavirágéltü ujjászületési Ígéretének idején, nagy leszámolás önmagával és sok eddigi tévhittel a nemzeti összeomlással szemközt - és mindebből a zaklatott, lázas, soha nem nyugvó útkeresésből egy nagy figyelmeztetés az utókor számára: a színház nem lehet elszigetelt alkotóműhely, impulzusát, problémáit, közönségét és egész létalapját a nép életéből, a társadalom valóságából kell merítenie.Ezzel az élete végén felfakadó kiáltással Copeau túlmutat régi és jelenlegi hivein, mindazokon, akik a Vieux-Colombier és a kartell aranykorát ma változatlan- 3 -