Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

Bevezető

"Mindnyájan Copeau fiai és unokái vagyunk" - mondotta André Barsacq, a mai francia színház egyik kiemelkedő ren­dezői egyénisége. "Teljesen elszakadtunk Copeau-tól. A Vieux-Colombier művészi mozgalma egy maroknyi hivő köré szerveződött; és ez a mi számunkra ma érthetetlen" - mon­dotta Roger Planohon, a haladó fiatal rendezők egyik legki­válóbbika. És mind a két, olyannyira ellentétes nyilatko­zatban van igazság. Jacques Copeau, aki 1879-től 194-9-ig élt, élete első felében a francia színházi megújulás vezér­alakja volt; a bulvár csillogó léhasága, a naturalizmus szürkesége és az akadémizmus szárazsága alól akarta felsza­badítani a szinját8zást;nagyszerü alkotóműhelyében, a szim­bólummá vált Vieux-Colömbier-ban ragyogó, friss, játékos, tiszta vonalvezetésű és a költői műhöz hűséges előadásokat mutatott be, amelyek forradalmasitóan hatottak a kor művé­szeire, s munkájából sarjadt a hires kartell, Jouvet, Dul­­lin, Pitoeff és Báty színháztörténeti jelentőségű alkotói szövetsége. A Vieux-Colombier azonban nem tudott a tömegek színházává lenni és Copeau rövid néhány év után megvált tő­le. Ettől kezdve csak egyike volt a kor kitűnő rendezőinek; de többé már nem "animateur", egy színházi mozgalom lelke, vezetője, irányítója. Tevékenységét még javában ünnepelték, mikor ő már leszámolt vele, s a művészi laboratóriumon be­lül elért múló harmóniát diszharmonikus, kutató s kielégü­­letlen évtizedek követték; külföldi és belföldi szereplé­sek, misztériumjáték egy olasz kolostorkertben és népi bo­hózat a burgundiéi szőlőmunkások számára emelt rögtönzött dobogón, drámairól kísérletek, lelki vívódások, betegség, nagy sikerek és nagy csüggedések. múló fellobbanás a nép­­frontkorszak tiszavirágéltü ujjászületési Ígéretének ide­jén, nagy leszámolás önmagával és sok eddigi tévhittel a nemzeti összeomlással szemközt - és mindebből a zaklatott, lázas, soha nem nyugvó útkeresésből egy nagy figyelmeztetés az utókor számára: a színház nem lehet elszigetelt alkotó­műhely, impulzusát, problémáit, közönségét és egész lét­alapját a nép életéből, a társadalom valóságából kell merí­tenie.Ezzel az élete végén felfakadó kiáltással Copeau túl­mutat régi és jelenlegi hivein, mindazokon, akik a Vieux-Colombier és a kartell aranykorát ma változatlan- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents