Copeau, Jacques: A színház megújulása - Korszerű színház 29. (Budapest, 1961)

I. A kritikus

Talán valahol mégis éli tovább a maga lappangó életét. Talán valahol készülődik egy mozgalom, talán már létezik is, de számos okból, amelyek közül néhányra rámutattam, csak a színpadon kívül.

Tudom, hogy vannak szellemek, amelyeket nemes becsvágy hevit. A színház néhány önzetlen harcosa hallgatagon veti magát a munkába. Egy drámai eszmény kizárólagos, kényszerítő erejű képe él bennük "örök posztulátumként". Ezt táplálják sóváran különféle /hazai és külföldi/ hatásokkal, amelyek hosszú ideig egymástól vitatták el mozgalmuk irányítását} most újszerű és eredeti szintézisben próbálják összebékiteni őket.

A számos elvetélt ál-forradalom okosabbá tett bennünket, de egyben bizalmatlanná is. Már nem merünk beszélni újjászületésről.

Minden buzgalmunkkal, minden hitünkkel és szerénységünkkel törekedjünk arra, hogy megteremtsük feltételeit és jogosultságát. A kritika, ha a mindennapi galádságokkal könyörtelenül elbánna, ha hozzáértő, őszinte, merész, önmaga is művészi lenne, sokat segíthetne a művészeknek. Fenntarthatná a kapcsolatot köztük és a hagyományok között; elutasításában is építően, minden, még tökéletlen alkotásból kivonhatná számukra azokat az Igazságokat, amelyeket érdemes elsajátítani; rámutatna a nagy példákra és végül, gondos elemzéseivel kitágítaná az alkotás lehetőségeit.

/L’Ermitage, I9O5. február 15»/- 29 -