Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A katharzis

tett Krisztusa vagy Barlach1^ valamelyik alakja. És ez a helyzet a félelmetessel is a tragédiában. Csak valódi tartalom-keltette meghatottság válthatja ki a műalkotás hatását, teszi lehetővé a tragédiát tekintve a katharzist. A témát a művészi forma kifejezőereje felemeli, de igazságtartalmát nem festi át, nem szépiti meg, egyszóval: nem "idealizálja".

A dráma szereplője sem lehet idealizált ember. Hiszen a tragédia az emberi világ élethü képmását akarja adni és ez a képmás e "cselekvő és szenvedő, tévedő és vezeklő hősökben mindig embereket mutat be nekünk, akikkel rokonságban állunk és akikhez hasonlónak érezzük magunkat...", mert tudjuk, hogy az ő hibáikat mi is elkövethetjük, az ő szenvedéseik minket is sújthatnak. Ezért állítja fel Arisztotelész mint egyik főkövetelményt, hogy a tragédiában olyan vétek, olyan "hiba, mégpedig jelentős hiba legyen az oka a tragikus hős szerencsétlen végének,amelyet szükségszerűként fogadhatunk el." /Stahr./

A szerencsétlenségében erkölcsi magaslatra emelkedő hős mellett Arisztotelész elismeri a gonosz ember tragikus nagyságát is azzal, hogy a tragikus igazságszolgáltatás fogalmát ezekkel a rendkívül jelentős szavakkal kapcsolja egyrészt a szükségszerűség, másrészt a vétek fogalmához: "Ha a bátor és hősies, de igazságtalan embert hősiessége és bátorsága ellenére legyőzik, vagy ha az okos, de rossz embert okossága ellenére vógülis rászedik,ez tragikus és felkelti emberi együttérzésünket." /Akkor is, ha előbb az erkölcs győzelmén elsősorban és mindenekelőtt elégedettséget érzünk./ Stahr hozzáfűzi: "Ezzel Shakespeare Macbethje és III. Richardja nagyonis megállják helyüket. Lessing minden bizonnyal gondolt erre a szakaszra, amikor azt a merész ki-BARLACH, Ernst /1870-1938/ német szobrász, grafikus, költő és drámairó. /fordító/- 64 -