Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

Az "egységek" kérdése

lan, "költőileg" még csak nem is tehetségtelen anti-drámának. Szerzőik nem vették maguknak a fáradságot ahhoz, hogy a dráma lényegbeli törvényeit megismerjék. És ezek közé tartozik az az alapigazság, amelyet Arisztotelész mindig újra aláhúz; "A tragédia lelke a mese. A jellemek csak másodsorban jönnek." Hozzáfűzhetjük: a mese folyamán bontakoznak ki a jellemek. A jellemek természetéből fejlődnek aztán ki a mese lebonyolédásának részletei.

Vischer azt mondja erről; "Egyetlen műalkotás sem olyan kerek szerkezet, mint a dráma, mert egyikben sem dolgozzák fel olyan alaposan az anyagot és nem rendelnek minden részletet oly teljesen és szorosan a nagy összefüggés alá. A dráma jelentősége éppen a részletek egymáshoz való viszonyában rejlik." Schiller pedig ezt Írja Goethének; "Hogy Arisztotelész a tragédiánál a főhangsulyt a részletek összekapcsolására helyezi, ez azt jelenti, hogy fején találta a szöget."

Hogyan lesz a dráma "drámai"? Vagyis; milyen mádon kell a tényeket, a meBe jeleneteit egymáshoz fűzni ahhoz, hogy a drámai hatást, a félelmet éa a szánalmat, mint a néző részvételének legmagasabb fokát kiváltsuk?

AZ "EGYSÉGEK" KÉRDÉSE

Arisztotelész a tragédiát egy teljes, önmagában befejezett cselekvés utánzásának nevezi. A mesének tehát eleje és vége kell hogy legyen. Kiragadott jelenetek, szorosabb vagy lazább összefüggésben, nem adnak drámát. Olyan életfolyamatra van tehát szükség, amely önmagában zárt, olyan fejlődésre, amely meghatározott ponton kezdődik, a szerencse változásain és felismerési mozzanatokon át halad előre és végül megoldást nyer. Ennek a folyamatnak, mint ezt már tudjuk, áttekinthetőnek kell lennie.- 44 -