Gaillard, Ottofritz: A dráma alaptörvényeiről - Korszerű színház 28. (Budapest, 1961)

A művészet lényege: mimézis

Platón az ősképeket érti, amely kifejezés az 5 szótárában nem absztrakt fogalmat takar, hanem szerinte a túlsó világban valóságosan meglevő dolgokat jelenti. A földön ezeknek csak "árnyképét" látjuk. Ezekből az árnyképekből hoznak létre a művészek ismét képeket. Mindez, mondja Platón azt jelenti, hogy* "tevékenységük és alkotásuk csak értelmetlen játék."

Mi lehet az eredménye az ilyen művészetnek? Mindannak a kultusza, ami a nép és a nem-filozófus emberek számára "szép"-nek látszik. A dolgok lényegének megismeréséhez, az igazsághoz, vagy az emberekre gyakorlandó erkölcsi befolyáshoz az ilyen művészeti gyakorlatnak a legkisebb köze sincs. A létező művészet, fejezi be a filozófus, önmagéban véve is alaceonyabbrendü, mert az élet alacsonyabbrendü és csalóka Jelenségeiből indul ki. E lényegének megfelelően nem képes az ideákról ismereteket nyújtani, ahogy ezt a filozófia teszi, és emiatt fölösleges. Az emberben lévő rosszra hat, arra, ami benne nem filozófikus, lényegtelen, felületes, érzéki. Ezért, amit alkot, éppúgy, mint az, amit alkotásával elér, filozófiai szempontból rossz.

Platón mindezzel elsősorban azt a művészeti ágat támadta, amelynek a görögök éppen a legnagyobb erkölcsi értéket tulajdonítottak: a tragédiát.Ha a mimézist,mint a művészet alapját elitéli, ezzel mindenekelőtt a színházat Ítéli el, hiszen a színház alapszik s legnyilvánvalóbb módon az élet utánzásán.

A művészet ilyenfajta elitélése mindenesetre még az idealizmus szemszögéből nézve sem állja meg a helyét, mert a mimézis elvét hamisan látja. Friedrich Theodor VischerM az idealista esztéta Esztétikájában ezt világosan kimutatta:

Viecher /1807-1887/ a hegeli filozófia egyik képviaelője volt. /szerző/

13 -