Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A játékkép

és mélységben alkalmazott játékképeket,vízszintesen és függőlegesen felépített játékképeket, átlósan, korszerűen és spirálisan felépített játékképeket, szimmetrikus és asszimmetrikus játékképeket. Ezeknek a játékképeknek térbeli kifejezésmódjait és tempó-ritmusát minden egyes esetben komoly megalapozottsággal kell megválasztani. A szimmetrikus játékképet például az a drámairodalom teremtette meg, amelyikben gyakoriak voltak a szereplőket szimmetrikusan felállító darabok; a központban a szülők, kétoldalt pedig néhány gyermek és két szolga. Ilyen darabok például Molière darabjai.

A jelenet belső tartalmától elszakított játékkép puszta mesterségbeli fogás és a néző számára érthetetlen.

Közismert, hogy a szimmetrikus kompozíció nem a lendületesség, hanem éppen ellenkezőleg a kiegyensúlyozottság és a nyugalom hatását kelti.

Shakespeare drámáiban gyakoriak az ellenségeskedő csoportok. A középpontban rendszerint ott a békitgető; a király vagy a herceg.

Mihelyt a szimmetrikus játékkép a képszerű 3zihházi hatás tartalmatlan esztétikai fogásává válik, Molière, Shakespeare és még sok más nagyszei-ü drámaíró darabjaiból elvész a dinamika és a lendület. Ha azonban a szimmetriku:; jelenetek belső tartalmát vizsgáljuk, arra az érdekes következtetésre jutunk, hogy a játékképek szimmetrikus kompozíciója általában nem a gyönyörködtetés céljaira szolgál, hanem inkább arra, hogy felbontsa a szimmetriát*

Ezekkel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a Romeo és Júliában a herceg, aki mindig az ellenségeskedő Montague- és Oapulet-család között jelenik meg, vagyis az a személy, aki arra törekszik, hogy nyugalmat teremtsen, valójában nem teremt egyensúlyt, nem oldja fel a feszültséget, hanem éppen ellenkezőleg még inkább kiemeli az előzetesen lejátszódó és az azután következő összeütközéseket.- 95 -