Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A játékkép
lését, mint ha festők lennénk és modelljeink lelkivilágát vizsgálnék. Ki kell válogatnunk a cselekvések közül azokat, amelyek a legjobban tárják fel a mü alapeszméjét. Nevelnünk kell a színészeket és mindenek előtt a színészben magában kell felszabaditánunk az "emberi lélek életét", hiszen ha a színészt nem hatja át művészi ihlet, akkor abban sem lesz ihlet, amit a szinpadon bemutat. Amint láttuk, az, hogy a tömeg egységesen válaszol egyik vagy másik eseményre, rendkivül hatásos és érzelemkeltő mozzanat a festészeti kompozícióban éppen úgy, mint a színpadi játékképben. Ezért tartják; a rendezők fontosnak az ilyen egységes hatás megformálását. Ez a törekvés azonban néha veszélyes lehet, mert a jelenet sematikussá válhatik. Sohasem keltheti az igazság benyomását, ha a szinpadon a tömegjelenetekben a szereplőket megfosztjuk emberi egyéniségüktől, ha a tömegjelenetek szereplőit csak az jellemzi, hogy egyformán reagálnak az eseményekre, hogy egyforma tempó-ritmusban mozognak. Ez csak valamiféle kiagyalt teátrálltáéhoz vezethet. Elérkeztünk a színészi és rendezői gyakorlat egyik igen bonyolult kérdéséhez, a tempó-ritmushoz. Mindenekelőtt feltétlenül szükséges megállapítanunk, hogy bár a tömegjelenet minden szereplője megítéli az eseményeket, nem minden szereplőnek kell azokat egyformán megítélnie, nem minden szereplőnek kell az eseményekre egyformán reagálnia. Épp ellenkezőleg, egy és ugyanazon esemény elbírálása sokféle viszonyt, következésképpen a tempó-ritmusok sokoldalú, egyéni fajtáját teremtheti meg. /Emlékezzünk mégegyszer a festészetből vett példára, a Morozova bojárasszonyra!/ Mint ahogy a színész is két nézőpontból lát: a színész nézőpontjából és a szerepéből, úgy kétféle tempó-ritmus is létezik: az egyik az egész darab tempó-ritmusa, vagyis az átfogó cselekvésé, ettől függ a színdarab általános üteme, a másik pedig az egyes szerepek, az egyes szerepek különféle mozzanatainak tempó-ritmusa. Az átfogó cselekvés álta- 90 -