Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A színész teremtette színpadi alak teljessége
A szövegkönyvnek nem egészen tökéletes, néha pedig kifejezetten ostoba szövege az ok, amely miatt az énékes előadóművész elhanyagolja a szöveget, a cselekvések logikáját, a hősök élményét, végső soron pedig ez alak költői és zenei teljességét. Van-e valaki közülünk, aki nem hallaná napról-napra akár a rádióban akár a különböző esztrádmüsorokon, hogy a két első zenei szakaszt fáradtan, egykedvűen, halkan énekelik, a két rákövetkezőt pedig hevesen, fortissimo. Azzal eközben mit sem törődnek, hogy mit tartalmaz a szöveg. Az emberek milliói nem értik, mit jelent ez az ostobaság. E- szükbe sem jut, hogy az énekesek ezt abszolút tudatosan csinálják, mintegy a zenei kontraszt jólismert törvényének engedve. A románcokat és az elégiákat ugyanennek az elvnek alapján adják elő; az első részt halkan, nyugodtan, a második részt nagyon hevesen, maximális hangerővel éneklik. Az előadóművész biztos a dolgában és nyugodt. Azt hiszi, hogy helyesen énekel, hiszen a zeneszerzőnek erre vonatkozóan speciális utasításai vannak: "lassan", "piano", "fortissimo", "nyugodtan". A hallgató nem érti,hogyan lehet az, hogy az az ember,aki még egy perccel ezelőtt tehetetlen, akarattalan és hangtalan volt, hirtelen erőt gyűjtött, indulatokkal lett teli és szinte villámgyorsan egészen más emberi jellemmé vált. Nehezen képzelhető el ez az átalakulás, hiszen az emberi lelkivilágra jellemző szerves átalakulási folyamat ebben a hirtelen "átváltásban" egyáltalán nem volt fellelhető. A hallgatók értetlenkedésének az oka abban rejlik, hogy zeneileg az elégiának és a románcnak az első része ellentétben áll a második résszel. Ez az ellentét pedig akkor jelentkezik, ha az előadás technikáját mechanikusan értelmezzük és elszakítjuk az egységes zenei alaktól. 22
