Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A részlet és az egész kapcsolata
A rendezők azonban munkájuk során gyakran nem jutnak el eddig a harmadik fokozatig. A rendező nem tudja, hogyan fejezze be munkáját és az előadás kidolgozatlanul marad. A rendező abban reménykedik, hogy az előadás majd magától formálódik, hogy az előadás egysége és folyamatossága majd magától alakul ki. A legnagyobb bajunk, hogy az előadást majdnem minden esetben megtarthatónak tekintjük. Ez a hibánk abból ered, hogy még a legrosszabbul sikerült előadásban is felfedezhető az önálló színdarab. A színdarab szövege pedig még akkor is megteszi a magáét, ha a nézőnek a legelemibb módon mondják el. Az előadást gyakran úgy tartják meg, hogy annak semmiféle művészi előfeltételét nem teremtik meg. Nehéz lenne túlbecsülni ennek a harmadik befejező fokozatnak a fontosságát. A rendezőnek időt kell szakítania rá, hogy kettesben maradjon alkotásával, hogy nyugodtan áttekinthesse az egészet. Ez az utolsó periódus nagyon fontos. Pedig milyen gyakori ebben az utolsó időszakban a kapkodás, a sietség! Ilykor merül fel az előadással kapcsolatosan a legtöbb kétség. A rendezők idegei a leggyakrabban éppen akkor mondják fel a szolgálatot, amikor az előadás minden résztvevőjére súlyosan nehezedik a bemutató közelgő határideje, az előkészületben lévő hirdetmények és annak a tudata, hogy a bemutatót nem lehet elhalasztani. Éppen ezért néhány rendező azt tanácsolja, hogy az első összefoglaló próbákat már jóval a bemutató előtt kezdjék meg. Ez igen hasznos gondolat, a gyakorlatban, azonban nem olyan könnyű megvalósítani. Az Író megteheti, hogy a befejezett müvet Íróasztalfiókjába tegye. Az Írás ott egy ideig érik, aztán az iró javítgat rajta, többször átolvasgatja. A festő gyakran félreteszi a kész portrét, hogy bizonyos idő elteltével újból kezébe vegye az ecsetet és a szemre vagy az ajakra húzott egyetlen vonással még jobban megelevenítse a képet. A ren-142 -