Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)

A színész teremtette színpadi alak teljessége

y /

Ugyanaz a Kacsalov a Báró ' Szerepében élesebb és magasabb hangon beszélt mint Versinyin szerepében a Páncélvonathnn. Mikor pedig Tuzenbahot alakította, hangja mélyebb volt, mint bármikor.

Saljapint hallgatva, a hang magasságából szinte kiérezzük Mefisztó ördögi fogcsikorgatását. A művész a hang jellegével váltja ki belőlünk az ördög testi jelenlétének kézzelfogható érzését. Mindnyájan emlékszünk Saljapin különleges "zokogó belcanto"-jára, amelyik csak Don Quijotéra volt jellemző. Saljapin tehát mindegyik alakításában sajátos módon nyitotta ki a száját, más módon ejtette ki a magánhangzókat és a mássalhangzókat, és mindezek a részletek nemcsak jellemzik a színpadi alakot,hanem kezdettől végig áthatják azt, befejezett egyöntetűséget kölcsönöznek neki.

A szinész,ha lassan, fokozatosan megismerkedik a cselekvő személy gondolataival, érzéseivel, törekvéseivel, ha elsajátítja a cselekvő személy tevékenységének logikáját, átéli annak teljes lelkiéletét,lassan olyan tekintetű lesz, ndnt az az ember, akinek a megtestesítésére felkészül. Hiszen a szemben feltétlenül tükröződik az ember lelkivilága.

Nézzük csak Sztanyiszlavszkij-Szatyin3"*^ szemét.Bz az ember koncentráltan és élénken gondolkodó lény, bár iszik és bizonyára vesebajos. És nézzük meg most Sztanyiszlavszkij szemét, amikor Krutyickij tábornokot alakítja a Karrier'iacx/ cimü darabban. A nagy behemót tábornok vizenyős, üres szemmel néz ránkT úgy érezzük, a szemében sohasem csillant még fel az értelemnek a szikrája. Vagy emlékezzünk csak Foma Opiszkin hunyorgó békaszemére és vessük egybe Fjodor cár szemével. Mind a két szerepet ugyanaz a szinész, Moszkvin alakította. Mennyire különbözők ezek a szemek és

xt Gorkij: Éjjeli menedékhely c. darabjának alakja.

Ugyancsak az Éjjeli menedékhely egyik alakja. xxx/ Alekszandr Osztrovszkij drámája.- 13 -