Popov, Alekszej: Színház és rendező - Korszerű színház 26-27. (Budapest, 1961)
A teljesség érzéke
Kétségtelen, hogy az egyes színdarabok és az egyet szereplők beszédhangzásának felsorolt jellemzésében nagj szerepet játszik a szubjektív érzékelés. Lehet,hogy akadna! majd olyan rendezők és olyan színészek, akik más véleményei vannak. De ez nem jelent semmit sem, hiszen éppen ezen alapul az, hogy ugyanazt a darabot vagy szerepet a különböze rendezők, a különböző színészek különbözőképpen fogják fel. Ha a színészek segítségével feltárjuk az előadás át fogó cselekvését, ha eltaláljuk a megfelelő játékképeket, t díszleteket, ha megfelelőképpen választjuk meg a kísérőzenét, ha sikerül kialakítanunk a színdarab történelmi ée mindennapi atmoszféráját, akkor létrejön az előadásnak az e nnfrr ág széles folyama, amely diadalra juttatja a szlndarat főfeladatát. a színdarabot meghatározó eszmét. Ha nlncser meg a színdarabban harcoló erőknek ez a bonyolult, kölcsönösen összefüggő áramlata, akkor nincs lehetőség rá, hogy ennek a mozgásnak meghatározott formát adjunk, hogy ezt az áradatot szabályozzuk és olyan szigorú mederbe szorítsuk, amely - bár állandóéin változtatja jellegét - egy meghatározott cél felé sodorja magával a részleteket. Áz előadás sodró és mély áradata sok különállóan feltörő és párhuzamosan húzódó patakból ered. Ezek valahol beleömlenek az előadás főmedrébe. A rendezés egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy a darab különböző mozgatóerőit ennek a főáramlatnak, az átfogó cselekvésnek rendelje alá.. A színdarab mozgása a kezdettől a kiteljesedő befejezésig, a kezdet és a befejezés egyidejű érzékelése az egész érzékelését fejleszti kl a rendezőben. A rendezőben ennek alapján fogannak meg a különböző falépitésbeli megoldások, ügy gondolkozik, mint a festő; a megfestendő kép tartalmát nem kurtítja meg, hanem a vászon formájához és méreteihez Igazítja*
