Rolland, Romain: A nép színháza - Korszerű színház 24. (Budapest, 1961)

nak aár, mint használnak - ezt a nézetet viszont akkor na­gyon Is Igazolták a korabeli hideg és akadémikus klasszikus előadások, s Rolland tételeit hazájában voltaképpen csak néhány mai kiváló rendezőnek sikerült megoáfölni, akik be­bizonyították, hogy uj, friss felfogásban a klasszikusok a nép közkincsévé válhatnak; s iobbfelé. amikor társadalmi programjának eléggé meg nem alapozott elvisége érezteti ha­tását. Beszél ugyan, sőt, hangsúlyosan és bátran beszél a nép felszabadításáról, az uj népről, amely magát a nemzet gazdájának tudja, másfelől azonban leszögezi, hogy nem cél­ja az osztályokat egymás ellen tüzelni és a színházban "a nemzet erőinek leggazdagabb harmóniáját" kívánja megvalósí­tani, ami osztálytársadalomban teljesen utópisztikus és idealista szándék. A könyv értékét azonban ezek a kisiklások nem rontják le, sőt, még ezekből is okulhatunk, ha a múlt örökségét elemző fejezetekből nem a klasszikusok elítélését szívlel­jük meg, hanem egyfajta merev, arisztokratikus, sablonokba ragadt színházi gyakorlatét és épp arra merítünk ösztönzést a sorokból, hogy a múlt nagy alkotásait korszerű, bátor áb­rázolással állítsuk a nép szolgálatába. A legtanulságosabb, legérdekesebb gondolatokat azonban az uj népi színházról kapjuk és itt a könyv időszerűsége egészen szembeszökő. Ha ugyanis az imént azt mondottuk, hogytnálunk már eldöntött kérdés: kinek Játsszunk színházat, azt mindnyájan tudjuk, hogy a "hogyan" problémája távolról sem ilyen egyértelmű. És a szocialista országok nem egy nagy rendezőjének gyakor­latában felismerhetjük azokat a célkitűzéseket, amelyeket Rolland zseniális meglátással vázol fel: az ecsetkezelés szélességét, a "görög optikát", a nagy szenvedélyeket, az erőteljes és egyszerű ritmust, a Rolland-nak oly drága "egészséget": a szűk elit nyavalygásait száműző magabiztos optimizmust, amely azonban soha nem olcsó - ahogy ma monda­nék: sematikus -, hanem egyszersmind az alkotó erkölcsi energiát is serkenti, fokozza. A színház legyen a cselekvés- 4 -

Next

/
Thumbnails
Contents