Kerr, Walter: A drámai nyelvről. (Szemelvények) - Korszerű színház 23. (Budapest, 1961)

IV. Izületi csúz

ANDREA: /egy pillanatra rámered, dühe elcsitul, lassanként mély szánakozás ül ki az arcára. Aztán egy pillantást vet testvérére és megtört, együttérző hangon szólal meg/: Bocsáss meg, Ruth - az 5 kedvéért! - és nem fogom elfelejteni - /Ruth keze lehull arcáról, és értetlenül néz rá. A férfi ráemeli a szemét, és akadozva préseli ki a szavakat./ Én - te - mindketten összezavartuk a dolgokat! Ueg kell próbálni, hogy segítsünk egymáson - és - idővel - majd csak rájövünk, mi a helyes - /kétségbeesetten/ - És talán majd - /De Ruth arcán, ha érti is, mit mond, semmi sem rezdül. Hallgat, a kimerültség szomorú megadásával, tompán bámul rá, lelke - túl minden háborgó, uj reményen - már visszasüllyed a régi ernyedt csöndbe, A függöny lehull./

Hogy hűek maradjunk kutatásunk céljához: az idézett részben /az eredeti szövegben - a ford./ kétszázhatvanhárom szónyi rendezői utasítás áll szembe százkilencvenhat szőnyl beszéddel. A gondolatjelek száma huszonnyolc. Ezek közül némelyik - egyébként kerek mondatszerkezetek között - azt jelzi, hogy a beszélő, realisztikus módon, lélegzet után kapkod. A többi - körülbelül úgy egy tucat - befejezetlen gondolatokat jelez. A nyelv maga nem mutat különösebb haladást a Tamás bátyáéval szemben.

A rendezői utasítások, gondolatjelek, szünetek és megszakítások révén - a huszadik században is - nagyszerűen tükrözzük továbbra is az élet tagolatlan felszínét. Az emberek válságos helyzetben dadognak; dadogunk mi is. Az emberek elpirulnak és elhallgatnak; ezt tesszük mi is. Feszült helyzetben az emberek nem festenek nagyszabású képet saját lelkiállapotukról, hanem kimondják az első akadozó szavakat, amelyek eszükbe jutnak; ezt a fortélyt is eltanultuk.De miközben nagy tisztelettel őriztünk meg mindent.- 75 -