Kerr, Walter: „A szabálytalan” drámáról. (Szemelvények) - Korszerű színház 22. (Budapest, 1961)

III. Hogy ronthatjuk el a jó mesét?

4. Szerzők a műhelyben

Hamlet ma különsen foglalkoztat bennünket. A kiaszszikua múlt minden alakja közül öt érezzük magunkhoz legközelebb állónak. Hamletet nagyon könnyű átformálni a magunk képére ös hasonlatosságára; színészeink erőlködtek is épp eleget, hogy megmutassák, mennyire "modern”. Mert Íme, amint látják, Hamlet sem akar cselekedni.

Büszkék vagyunk Shakespeare-re, hogy olyan remek szimattal előzte meg Csehovot. De elégedettek vagyunk önmagunkkal is, hogy egy erzsébetkori rémdrámába bele tudjuk olvasni a legújabb divatu neuraszténiákat. Nagy élvezettel analizálgatjuk Hamletban a "tettre való képtelenség emberét" és gyönyörködve látjuk benne az Oxfordi kézikönyv /The Oxford Companion/ jól ismert közhelyei szerint azt az embert, "akit buskomor, befelé forduló, aggályos természete határozatlanná és örökösen halogatóvá tesz". Végre valaki, akit megértünk.

Persze Arthur Hopkins-szál együtt bennünket is kissé zavarba hoznak az utolsó jelenet "eszeveszett öldöklései". És őszintén szólva, zavarba jövünk más helyeken is. íme néhány dolog, amit a dráma során Hamlet cselekszik: bátran szegődik egy rémitő szellem nyomába; a kardjára esküszik bosszút; detektivregénybe illő nyomozásba fog, s ennek keretében eljátszatja az egész bűncselekményt a tettes szeme láttára; kieszeli, mivel álcázza magát és őrültségét tettet, hogy közben zavartalanul folytathassa müvét; részben ugyanezért még szerelmét is eltaszitja magától; hevesen nekitámad anyjának; megöli a kémkedő Poloniust; kijátssza a nyakára küldött őrt; megvív Laertesszel és megöli; ledöfi a királyt; és meghal /mégpedig nyilt szinen/.

Ami azt illeti, gátlásos fickónak elég tevékeny.

Abban bizonyos tekintetben Igazunk van, ha ugyanúgy, mint Arthur Hopkins, ml is különválasztjuk monológjait, s azoknak különös bámulattal adózunk. Bármelyikükben, mint-77 -i