Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)
No igen, ez igaz, nincs kezdet kezdés nélkül. Ha pedig megirtad a színdarabot, vidd be egyenest a színházba, nagy Ívben kerüld ki barátaidat és tanácsadóidat. Barátaid lehetnek őszinték, tanácsadóid pedig hozzáértő emberek, de ha a színházat érdekli első munkád, minden lehetséges tanács közül ő adja a legjobb tanácsokat, mert neki kell szinrehoznia a színdarabot. "Színre hozni" annyit tesz, mint élettel tölteni meg a néma kéziratot, amely eddig csak asztalodon feküdti amikor azonban a szerző asztaláról átkerül a színpad élő világába, s szert tesz az érzés és az emberi beszéd nagy adományára, akkor mondják róla* színre hozták a darabot. A fiatal szerző színdarabja azonban egyelőre még táskájában lapul. A színházépületet furcsán üresnek találja, kevés itt a nappali fény, az esténként világitó csillárokat nem gyújtották meg, csak néhány lámpa pislákol a folyósón. Valami ismeretlen helyről hangok szűrődnek fülébe, talán össze is rezzen egy szörnyű üvöltéstől vagy zokogástál, azt gondolja, hogy szerencsétlenség történt. Amikor azonban a vad üvöltésbe egy fiatal női hang skálázása vegyül, a szerzőnek azonnal eszébe jut, hogy ez itt színház, ahol napközben próbák vannak, megnyugszik a lelke és kezdi jól érezni magát. Hogy miért? ... Azért, mert nem úgy jött ide a színházba, mint más emberek, nincs jegye és nem este jött. Különleges ügyben jelent meg, az előcsarnokban ismert színészeket és színésznőket lát, akik persze nem tudják, hogy ő kicsoda. Nem baj, ő sem látja ezeket az embereket Ványa bácsiknak, Júliáknak vagy tábornokoknak, hanem csak úgy egyszerű embereknek. Ismert színpadi hangokat hall anélkül, hogy meg tudná különböztetni a beszélő személyeket, és örömmel állapítja meg, hogy a színészek még ilyen egyszerű körülmények között is "átlényegült" hangon beszélnek. Menetközben hallgatózva, szerzőnk érdeklődéssel próbál elcsípniegy-két szót, beszédfoszlányt, hátha meghallja belőlük a színpad világának magas szféráit, de nyomban rá- 25 -
