Pagogyin, Nyikolaj: Író és színház - Korszerű színház 21. (Budapest, 1960)
förmedvényt ir. Mindez azért elkerülhetetlen, mert amikor igy irjnk a színdarabot és kész cselekmény-sémákat és sablonokat használunk fel, megfeledkezünk róla,hogy a mesterségesen létrehozott cselekményhez a szereplők erkölcsiségét, érzéseit, szokásait és jellemét meghatározó mesterséges cselekedeteket is hozunk létre. A kör bezárult. A cselekmény technológiai és formai kérdésből az ideológiai terület kérdésévé lett. Ez másként nem is lehet: a mi időnkben, a mi feltételeink mellett a valóság tanulmányozása a drámaírói tevékenység legmagasabbrendü folyamata. Csak ebben az esetben nem lesz a cselekmény holt, kitalált sémák terméke, hanem a valóság szüleménye, az életből merített anyag tanulmányozásának eredménye . A drámairás lelke a konfliktus, az alapvető összeütközés, ez ad életet a drámának, ez mozgatja és juttatja el a drámát a végkifejlethez. Nem azok a színdarabok keserítik el a nézőt, amelyekben nincs éles és fordulatos cselekmény, hanem azok, amelyekben nemhogy tisztességgel verekedniük nincs miért a szereplőknek, hanem még jól kivitatkozniuk magukat sincs miért. A szocialista realista drámairodalomban a pozitív oldal a döntő. Ebből az következik, hogy a mi szovjet pozitív hősünk hordozza és oldja meg az alapvető konfliktust. Minél gazdagabb és érdekesebb az ő egyénisége, annál mé-^ lyebb lesz az alapvető konfliktus. Mi azonban színdarabjainkban néha nagy szorgalommal igyekezünk olyan hőst megformálni, aki mindig és minden körülmények között önmagából indul ki, csakhogy bemutassa nekünk, hogy ő nemcsak jó és pozitív... nem! ő szuperpozitiv hős! E különös cél szolgálatában a pozitiv hős számára megfelelő cselekedeteket és helyzeteket találunk ki,s mint minden kiagyalás esetében, az egésznek semmi köze az élet igazságához.- 21 -
