Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
II. Tanácsok egy színinövendék számára
tanánk a magunk hasznára bámulatos, egyezr-rre realista és költői transzponálásának példáit, a plaszt_citásból és a ritmusbél merített csodálatos hatásait. A művészetben mindenki onnan merit, ahonnan tud, az igazi művészt anyagának megválasztása és felhasználása teszi. Bennünket most az a tény érdekel, hogy e három különféle korszakból származó művészeti forma, amelyeknek értékét az idő teljességgel igazolta, mind kollektiv művészeti formák. Ezt a holnap színháza sem kerülheti el,ha vissza akarja nyerni erejét és eredetiségét. Mi még mindig ott tartunk, hogy egy drámairól géniusz után epekedünk; minden évadtól messiást várunk. Vajon biztosak vagyunk-e afelől, hogy a forma, amelyet most, 1946-ban kínálunk neki, csábítja ezt a géniuezt?Biztoeak vagyunk afelől,hogy nyújthat neki valamit ez a művészet, amely önmaga ismétléséből él és oly gyakran kong az ürességtől? Az a kilátás pedig, hogy megértésre nem talál, hogy müve, legalábbis amig ő él, nem kerül színpadra, egyetlen fiatal Írót sem ösztönöz uj formák keresésére. A rögtönzés iskolájában szükségszerűen kialakuló kollektiv diszciplína, valamint az egyéni kultúra kiválóan alkalmas rá, hogy előkészítse a talajt egy korszerű színházi mozgalom kivirágzásához, 'Ahhoz, hogy egy közösség megteremtse a maga művészi Hetét, az szükséges, hogy minden tagja az együttműködés rá kiszabott területén a tökélyre törekedjék. Ennek feltétele pedig a megfelelő képzettség. Nem arról van szó, hogy a színésznek egyúttal Íróvá, a diszletezőnek rendezővé kelljen válnia, hanem arról, hogy a színész értelmi torzítás nélkül tudja megeleveníteni az Író munkáját, a díszletező teljes gyakorlati tudásával siessen a rendező segítségére, és hogy mind hozzáadják a munkához azt a megnevezhetetlen többletet, amelynek révén a színházi alkotás,az összes résztvevők egyéai hozzájárulását magába szíva, valamennyiük alkotásává válik...- 78 -
