Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
Charles Dullin
lesztésével. 1929-ben aztán visszatérnek Párizsba és ismét bezárkóznak a Viemc-Colombier-ba. A mozgalom, a fénykor, amelynek kezdetét Copeau fellépte jelzi, tartalmában tehát először is, másodszor is, sokadszor is tagadás volt; tagadása egyrészt a naturalizmusnak, másrészt a sablonokba kövesedett akadémizmuenak, végül pedig a hig.nivótlan bulvárszínháznak.Mivel mindhárom irányzat a korabeli francia életben elég súlyos,és nagy táborral rendelkező ellenfél volt, ez a célkitűzés elegendőnek bizonyult rá, hogy 1927 julius 6-án egy szobába gyűjtse a színháznak négy fiatal, de máris elismert mesterét: Louie Jouvet-t, Charles Dullint, Georges Pitoëffet és Gaston Batyt. A négy különböző művészi egyéniséget összefűzte a szakmája iránti szenvedélyes szeretet, a feltétlen művészi becsületesség és az akadályt nem ismerő művészi ambíció. Szakmai és erkölcsi érdekeik védelmére hozták létre ezen a napon a Négyek Carteljét, e ettől fogva minden hétem egybegyűltek és tanácskoztak, anélkül, hogy egyikük is valaha erőszakkal befolyásolni akarta volna a többiek művészi elképzeléseit. Töretlenül szép alkotói barátság volt, gyakran a pillanatnyi helyzetben igen hatékony konkrét eredményekkel; Dullint például a Cartel védte meg egy sajtdbojkottól, amelyet valamilyen későnérkező, s ezért az Atelier egy előadásáról kirekesztett kritikus robbantott ki. A Cartel nevével csodálatos színházi estéket asszociálunk; de ha tagjai nem lettek volna egyenként zseniális művészek, a Cartel jelentéktelen, noha természetesen korántsem becstelen vagy sötétemlékü művészi klikké zsugorodott volna. A naturalizmust kiszorították; a konvencionális akadémizmuenak, még ha időnként a Comédie Française színpadán ütötte is fel fejét, soha nem akadt lelkes nózőtábora; a bulvárszínházát megölni ugyan nem tudták, de közönségének jelentős részét eredményesen hódították meg, s végig versenyképes ellenfelei maradtak - uj ellenfelet nem találtak, nem is kerestek. Számos jelentős klasszikus és modern szerzőnek adtak színpadot, de a nagy, igazán korszerű- 6 -