Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)
II. Tanácsok egy színinövendék számára
letűnt művészetnek modern formában valő megújítását értem, hanem eleven módszert a színjáték elméletének és gyakorlatának tanítására, olyan módszert, amely elősegíti a növendék egyéniségének kifejlődését, A ma elterjedt színművészeti oktatás nagy részben a mimikrin alapul; a hallgató utánozza tanárját, idősebb pályatársait és ily módon süllyed aztán bele a müviségbe, a konvenciókba. A rögtönzés arra kényszeríti a növendéket, hogy felfedezze saját kifejezési eszközeit. Megpróbálom néhány példán kimutatni e módszer előnyeit, amelyet a rendes tanulmányok nélkülözhetetlen kiegészítőjének kellene tekinteni. Mit veszünk észre egy vizsgaelőadás alkalmából egy növendéknél, eltekintve egyes figyelemreméltó adottságoktól? Rossz fekvésben alkalmazott hangot; bizonytalan dikciót; a járás, a testtartás, a mozdulatok sutaságát; ritmushiányt és elsietett beszédet; oapagájszerü intonálást, egyes, erősen megnyomott szavakkal; a hallgató nyilvánvalóan nem restait« a fáradságot, hogy ezeket szövegkönyvében piros ceruzával huzza alá, és szemmelláthatóan arra törekedett, hogy minden egyes replikába mindent belezsuföljön, amit az alakról tud. Az adott drámai vagy vígjátéki helyzet eszébe sem jut, de ha már látta a darabot színpadon, arra törekszik, hogy utánozza azt a színészt, akire mások szerint külsőleg hasonlít. Néhány nagyon egyszerű rögtönzést gyakorlat csupán, és ez a növendék ráébred művészetünk egyik alapvető törvényére, amelynek föl nem ismerése az alapja mindezen ügyetlenségeknek: hogy mielőtt kifejezni próbálna, érezzen; mielőtt leírná, mit látott, nézzen és lásson; mielőtt partnerének válaszolna, figyeljen és halljon. Ezek a gyakorlatok az öt érzékszerv által szerzett benyomásokra épülnek. íme néhány példa: Nézzen egy tájat. Kövesse egy madár röptét a térben. A fűben heverve figyeljen egy bogarat.- 61 -