Dullin, Charles: A színészet titkairól - Korszerű színház 20. (Budapest, 1960)

I. Jegyzetek és emlékezések

két,akik ilyenkor úgy vélekednek: ennyi emberért kár fárasztani magukat; az ilyesmi' tisztességtelen és tetejébe ügyetlen dolog, mert a nézőtéren talán ott lil ötven olyan ember, akinek véleménye számottevő és másnap rossz hírünket költik.

Az előadás alatt, amennyire csak lehet, vigyáznunk kell, hogy apró-cseprő dolgok, kulisszák mögötti locsogások, amelyeket a tétlenség és az érdektelenség szül, ne vonják el figyelmünket.Nem kell virtuóznak lenni ahhoz, hogy könnyűszerrel elmeséljünk egy Jó viccet, és aztán feldúlt képpel tudjunk visszafordulni a közönség felé; de az ilyen viselkedés mélyén hazugság és a közönség bizalmával való visszaélés lappang és ez teszi a szinészt silány arcfintorgatóvá, közönséges hisztrióvá. Ha a szinész tiszteli a művészetet, és a közönséget, ezzel máris bizonyos rangra emeli önmagát.

Mindez különben semmi nehézséget nem okoz, ha mindvégig, az előadás minden esetlegességén keresztül megőrizzük magunkban az alakot,akit meg kell testesítenünk.Az ő állandó jelenléte mondja majd meg, mit kell tennünk; hiszen nem egy eszmével, nem valami elvont jellemmel van dolgunk, hanem élő emberrel. Tanuul hivom erre mindazokat az alakokat,akikkel a színház tarka világában ismeretséget kötöttem -, mert ebben a világban az élőlények, ha némi távlattal is, de sokkal jobban megférnek a kitaláltakkal, mint gondolnák. Ez vagy áz a melodrámai alak, akit a Montparnasse-ban vagy a Gobelins-ben eljátszottam,emlékez etemben most azoknak a cimboráknak táborát növeli, akikkel akkoriban a Bipt utca kis mulatóiban vagy a Pürge Nyulban összejártam, és nem esküdnék meg ri, hogy a Három testőr cimü rokonszenves melodráma Milady de Wintere nem él bennem valóságosabban,mint az a grófnő, aki akkoriban előadás után megtisztelt vele, hogy kétlovas hintójábán helyet foglalhattam.