Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A fiktiv tárgy
elképzelem a formáját, a nagyságát, valamint ast, hogy tell van-e vagy üres. Nyitott és laza kezem közeledik ah~ hoz a helyhez, ahová a poharat képzelem, és becsukódik a pohár formája körül. Ez az önkényes mozdulat. Ezután ujjaim befejező-tocban maradnak, egészen pontosan azokon a határvonalakon, amelyeket a pohárnak adok. Ez az előirt mozdulat: nevezetesen az a határ, amelyet az általam megteremtett pohár, illetve a pohár általam elképzelt léte becsukódó ujjaim mozdulatával szembeszegez. A pohár elöirja a kéznek a maga formáját, a kéz pedig a pohár térbeli körülhatárolását » Kezemnek most természetellenes formája van - deformált. Sz a defcrmálás igazolja és bizony itja a fiktiv tárgy létét, A pantoama testi deformálóst követel a mimuatól, hogy a természetellenest a természetes szolgálatába állitsa. Tételezzük most fel, hogy ezt a poharat fel akaróra emelni és egy másik asztalra akarom tenni, és hogy ez a pohár csordultig teli van. Elképzelem ennek a pohárnak a súlyát. Minden anyagnak van súlya, még a levegőnek is. Ezt a súlyt szemléletessé kell tennem a néző számára, éppen ugy kell éreznie azt, mint ahogy én érzem. A felemelés folyamata karbeli izommunka következménye, és, mint minden erőfeszítés, a középpontban keletkezik. Karom és kezem izmai megfeszülnek, mi g a csukló Izmai szabadon működnek, hogy megőrizzék a pohár vízszintes helyzetét, hisz anélkül a pohár tartalma kiömölnék. A karban, a kézben ós az ujjakban lokalizálódik a feszültség. A teli pohár formája és súlya tudatos bennem - ez határozza meg lépteimet, melyeket most tennem kell ahhoz, hogy a poharat a másik asztalra vigyem. A csordultig teli pohár adja meg járáson ritmusát. A poharat az asztalra helyezve és elengedve, lassú toc-ban lazulnak meg az ujjaim, a fel-