Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A pantomimus anatómiája

A középpont Az emberi test dinamikus közepe a mell és a has között, a köldöknél van. A reneszánsz festői - a püthagoraszi aranymetszés szabályának megfelelően - ezen «* ponton osztották fel a testet két, egymással arányos részre. Ebből a pontból lélegzik a mimus. Ebben a pontban születnek az indulatok, innen emelkednek a mell felé. Fenyegetés esetén az emberi test ezen a ponton húzódik össze. Nekirugaszkodás előtt ebben a pontban gyűjtünk erőt. Ehhez a ponthoz vezetünk mindent, amit elfogadunk és ebből a pontból kiindulva adunk át valamit. Efelé a pont felé húzunk magunkhoz valamit és ebből a pontból kiindulva taszítunk el valamit. Mielőtt tovább hatolnánk a test sokrétű világába és elemeznők a legkisebb részleteket is, először tudatában kell lennünk a testnek, éreznünk kell és meg kell ismernünk a lehetőségeit. A mimus első gyakorlata a testtudat felkeltésére irányul. A kiinduló állás A test egyenesen áll, természetes egyensúlyban. (Decroux ezt az állást "Eiffel-toronynak*

1 nevezi, mert ebben a helyzetben a test a párizsi építmény sziluettjéhez hasonlít.) A medence és a felsőtest egy vonalban van. A váll és a kar laza. A fej egyenes, a tekintet előre néz (II. rajz). Az első gyakorlatok közben a láb és a medence alátámasztja a testet, ugy, ahogy a talapzat alátámasztja a szobrot. A karnak még nincs funkciója; a fej csak a gerincoszlop hordta súlya következtében létezik. Olyan, mint a golyó a zsonglőrpálca hegyén.