Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

KARL GÜNTHER SIMON: A PANTOMIM - A további fejlődés és a lehetőségek

Hi épült hát fel a "mime pur" alapján? Mi bontakozhatik ki a puritanizmusnak ebből a gyermekéből és milyen lehetőségei vannak a pantomimnak korunkban? Â két poláris szinésztlpus megfigyelése, a közönséghatás két lehetőségének a felismerése segítséget nyújt következtetéseinkhez. A "romantikus" tip us naivan formálja meg a szerepét, a "racionális" típus intellektuálisan, tudatosan játszik. A "romantikus" közönség naiv módon fogad be, engedi, hogy érzelmileg befolyásolják, a "racionális" kritikusan, hozzáértő ésszel tudja értékelni a művészetet, a tudást. (Természetesen, ábrázolásnak és befogadásnak nem mindig kell megfelelniük egymásnak - a "racionális" ábrázolás hathat nagyonis naivan!) Ha megvizsgáljuk ezeket a feltevéseket, ugy a "mime pur" továbbfejlődésére két irány adódnék! Az egyik a formális, az absztrakt technikát hangsúlyozná és végső fokon az artista művészethez vezetne. Az artistamüvéBzetet - a legjobb példát erre a kínai színészek szolgáltatják - a közönség intellektuálisan fogja fel, felismeri a kivitelezés nehézségét és a művész tudását élvezi

Î ilyen módon szemlélhető Chaplin is, vagy Moretti hires akrobatikus jelenete a Két ur szolgájá

ban. A balett korunkban tapasztalható fellendülése bizonyltja, hogy ez a fajta befogadás mindinkább elterjed. A pantomim elől elzárták ezt a hatást, mert a szóles közönség túlságosan kevéssé ismeri a technikai alapokat, mert nincs, vagy csak nagyon kevés a "szakértő". A másik irány elhagyná a "mime pur"-t, hogy ismét naivabbá váljék, hogy a forma hideg absztrakcióját uj, érzelmi hatást kiváltó tartalmakkal töltse meg. Nagy, talán döntő szerepet ját-