Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - Rögtönzés kettesben

RÖGTÖNZÉS KETTESBEN Â pantomimusnak nem az a célja, hogy csak szólóban szerepeljen.A pantomim az együttes kifejezés művészete.Ha a szinészoktatás egyik ágának tekintjük, akkor tanítsa meg a színészt a partnerrel való játékra. A kettesben való rögtönzés ugyanazokon az elveken alapszik, mint a magányos rögtönzés: a tér és az idő közös ritmusán, amihez még a cselekmény közös ritmusa járul. Ha az egyéni rögtönzés monológhoz hasonlít, akkor a kettesben való rögtönzés dialógushoz. Beszélt dialógusokban mondatok váltják egymást, van kórdós és van válasz. Ha mind a két szinész egyszerre beszélne, az érthetetlen fecsegést eredményezne. Ha azonban csak az egyik beszél, ugy a másik hallgatja és fel tudja fogni mindazt, amit a partner mond. Ugyanezek a szabályok érvényesek a pantomimikus párbeszéd számára is. A dialógus olyan cselekményből áll, amelyet két partner ábrázol s a cselekmény "mondatai**csak azzal a feltétellel érthetőek, ha összhangban vannak egymással, vagyis ha közös ritmusuk van, mint két különböző zenei tételnek, amely ellenpontban összhangzlk. A pantomimikus párbeszéd esetében szó sincsen valamiféle süketnéma-dialógusról, ahol mozdulatok helyettesitik a szavakat. Pantomimikus párbeszéden olyan mozdulatok cseréjét kell értenünk, amelyek, azáltal, hogy egyik alaktól átmennek a másikhoz, előbbre viszik a cselekményt, összehasonlitás kínálkozik itt a "húzás és huzatás" technikai gyakorlatával. A pantomimikus párbeszédnél ismét megtaláljuk ezt a váltást az aktivitásból a passzivitásba, minthogy a fő cselekvés az aktiv partner-