Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - Az indulat

mint a barométer görbéje a vihar alatt és végül fokról fokra leesik. Egy alak jelenik meg a távolban, azt hiszszük, hogy a várt személy* Â türelmetlenség Indulata, amely már csaknem az egykedvűség állapotába süllyed, más sikra vált át,fokozatosan újra felemeli a lesüllyedt görbét, átalakul és állapottá válik, az öröm állapotává, amelyet az első cselekvés, a várakozás hordoz* Az alak közeledik - valaki más az* Az indulat újra megváltoztatja az időt. A várakozó nem akarja érvényre juttatni az igazságot, halogatni akarja a bizonyosság pillanatát* Az öröm állapota, mint a délibáb, eltűnik, sűrűsödik a csalódás indulata és helyreállítja a valóságos Időt* A várakozó felismeri tévedését, az indulat dinamikus görbéje vészit intenzitásából* A várakozás cselekvése nem létezik többé, az indulat eltűnik és összeolvad az egyedülléttel, az eredeti állapottal, amelynél nincs idő, vagyis nincs ritmus. A helyzetelemzés után az egyik tanitvány rögtönözzön a megadott témára* Az egyedüllétet vagy a magányt az jellemzi, hogy hiányzik a kapcsolat a külvilággal. Először tehát a tanítványt az egyedüllét képzetének kell áthatnia. A tanítvány belülről elszigeteli magát; teste és zsámoly eggyé válik. Hernyóhoz hasonlít, amelyből majd kifejlődik a lepke* Szeme nyitva, de tekintete nem fogja fel a környezet dolgait* Elérkezvén ahhoz a ponthoz, amikor az egyedüllét behatol a testébe, külső elemként, atmoszféraként kell szemlélnie az egyedüllétet, amely súlyával elnyomja Őt. Itt kezdődik a rögtönzés. Ennek az egyedüllétnek a középpontjában megszületik a várakozás. A gondolatok annál Járnak, akinek jönnie kell. A várakozás a test középpontjából kisugárzik a szemen keresztül, amelynek pillantása a távolba irányul, oda, ahol a párhuzamos vonalak találkoznak, a horizontra. A türelmetlenség indulata az az elem, amely az egyént