Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - Az öt érzék
À probléma a következő: képzelje ei a tanítvány, hogy sima fából készült asztal áll előtte, és most a tenyere és az ujjbegyei alatt érezze ennek a fának a tapintását. Á tanítványnak először az asztal alakjára kell koncentrálnia, de ne próbálja megmutatni. Belső elképzelése legyen az asztalról, ugy, ahogy azt emlékezetében látja. Ha az asztal képe már előtte van, arra kell törekednie, hogy fizikailag észlelje a fát. Ehhez segítségül hívhatja az emlékeit és eddig elfelejtett érzeteit, amelyeket az asztallal való fizikai kapcsolat már felkeltett benne. Most meg kell jelenítenie ezeket az emlékeket és elfelejtett érzeteket, egészen addig, amíg valódi érzetekké válnak. A koncentrálás erősségének súrolni a kell a kimerülés határát. A kísérletek nem fognak azonnal eredményhez vezetni. A tanítványnak sok mindent le kell győznie: az űrt, amely fölött a keze elsiklik, a nehézséget, hogy tanulótársai tekintete alatt koncentráljon és a veleszületett testi és lelki restséget, amely megakadályozza, hogy egy mindennapi érzet tudatosuljon benne. De legyen meggyőződve arról is, hogy minden erőfeszítése pozitiv, még az eredményért folytatott harc is egy lépés előre saját M én n-je megismeréséhez. A pedagógusnak, aki maga is ott ül a nézők félkörében, irányítani kell a tanítvány kísérleteit és segítenie kell őt emlékei és élményei keresésében. A tanitvány későbbi fejlődése az első oktatási óráktól függ. A többi tanitvány általános figyelme döntő fontosságú a munka szempontjából. A tapintási érzéke után kutató tanitvány látványa már önmagában is drámai. A többi tanitvány maga is ösztönösen erre a munkára koncentrál, mindegyik önmaga is megkísérli, hogy megszerezze ezt az érzetet és megoldja a problémát. Ez az általános feszültség aláhúzza a gyakorlatot végző tanitvány feszültségét. Létrejött a pantomimus és közönség közötti kapcsolat.