Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)
JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - A drámai rögtönzés munkája
A DRÁMAI RÖGTÖNZÉS MUNKÁJA Ha egy idegen véletlenül betévedne abba a terembe, ahol a drámai rögtönzés tanításának első órái folynak, rendkívül elcsodálkoznék az ott elébe táruló szokatlan képen. Csaknem tökéletes csendben és mozdulatlanságban nézi egy félkörben ülő embercsoport az egyetlen tanítványt, aki téliesen egyedül ül velük szemben egy zsámolyon. Ő is mozdulatlan, és tekintetét mereven egy pontra szegezi. Beavatatlan számára az egész olyannak tűnhetnék, mint valami spiritiszta szeánsz. Ugy fest, mintha ebben a teremben egyáltalán semmi sem történnék. Pedig ebben a teremben olyan tömény és érzékeny munka- és koncentrálási atmoszféra uralkodik, hogy ennek az idegennek a behatolása azonnal szét is rombolná az atmoszférát. Mert ezek az emberek dolgoznak. Miután több órás testtechnikai gyakorlatokban edzették testüket, most a testnek azt a másik részét edzik, amelyet nem a láb, hanem az érzelmek és az indulatok hordanak. A félkör. A félkör az ideális szinházforma, az antik görög és római szinház formáia. A nézők figyelme a cselekmény helyére összpontosul. A tanítványoknak, hogy megbarátkozzanak a pantomimnak ezzel az ágával, a játékkal, egyidejűleg nézőknek is kell lenniük, kritikus nézőknek. Figyelmük arra a pontra koncentrálódik, amelyen a cselekmény lefolyik, ebben az esetben a zsámolyon, amelyen egyikük ül. A rögtönzés oktatásának kezdetén a zsámoly üres, és gyűjtőpontja a körülötte félkörben ülők tekintetének. Ez a funkció nélküli magányos zsámoly azt kérdezi; "Vajon