Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A járás

 tárgyaknak a valóságos távolság keltette kisebbedé si illúzióját ebben az esetben valóságos klsebbedóssel helyettesitették, és ez a közönség számára a távolság illúzióját keltette.  közönség természetesen tudta, hogy ez a perspektíva csak kép, hogy a színészek teljesen normálisan mozogtak ebben a díszletben; tehát ismét helyreállították azt a normális színházi viszonyt, amelyben a közönségnek az illúziót, mint a valóság stilizálását, nem pedig mint magát a valóságot kell észlelnie* Vegyük ismét az egyenes út példáját* Ezen az úton nagy távolságból jön felém egy férfi* Alakját először csak homályos sziluettként látom, és éppen úgy, mint az utolsó fák a horizonton, ez a férfi is egészen kicsinek tűnik számomra. Nem ismerem fel sem arcvonásait, sem ruhája jellegzetességeit, sem egyetlen határozott mozdulatát, csupán valamilyen, csaknem észrevehetetlen mozgásritmus mutatja nekem, hogy ez a férfi jár és sziluett jenek progresszív növekedése jelzi, hogy felém jön és hegy minden egyes mozdulata lépés, amellyel közelit hozam* A járás mindinkább felismerhetővé válik, megkülönböztetem a járás ritmusában mozgó karját és előrelépő lábát, meg lábfejét. Világosabbá válnak a férfi arcvonásai, felismerem ruházata egyes részleteit - megjelenik az arckifejezése, látom a férfit a maga teljes részletességében. Most pontosan előttem áll, arca szemem magasságában, van, mint egy filmbeli premier plan. A fák és az út perspektívája eltűnik mögötte, eltompul, már csupán felismerhetetlen és homályos háttér. Ezt a valóságos klsebbedést, amely a távolság illúzióját adja és amelyet az olasz szinház díszlettervesői a színpadon materiális valósággá tettek, a modern pantomim is megvalósította a maga módján, mégpedig a "Távlatban járás" klasszikussá vált gyakorlata segítségével. Ez a gyakorlat két a least ölel felt az egyén járását és a