Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Bevezető

Ilyen épségben maradt költői képként elevenedik fel emlékezetemben a moszkvai Művész Szinház régi előadása. Az az előadás, amelyet együtt alkotott Sztanyiszlavszkij, Kyemirovics-Dancsenko, Knyipper-Csehova, Lilina, Leonyidov, Kacsalov, Artyom, Moszkvin, Gribunyin - és mindannyian, még a legkisebb szerepek alakitói is.

Amikor Lev Tolsztoj Élő holttest-ének előadására gondolok vissza, emlékezetemben a Karenyinek szigorú, hűvös,kényeskedő, az emberi kapcsolatok álnokságába burkolt világa éled fel. És ebben a halálosan fojtogató légkörben gyötrődik Fegya Protaszov.

Egész este, az egész előadás alatt Pegyától /Moszkvin/ csupán két mély sóhajt hallottam. Először a cigányoknál, az "Esthajnal" eléneklése után. Másodszor és utoljára pedig a birósági épület folyosóján sóhajtott fel megkönnyebbülten és örömmel - akkor, amikor magára lőtt.

Pojtottság - ez jellemezte az előadás atmoszféráját. Csehov és Lev Tolsztoj darabjaiban sok az ember, ki-ki a maga bonyolult sorsával, bánatával, örömeivel. E darabokban sok a csodálatos jelenet és kép.A hosszú évek múló ködében sok minden elhalványult, ámde az előadás művészi magva megmaradt; megmaradt azért, mert a moszkvai Művész Szinház kiváló együttese alkotta meg.

Milliók voltak végtelenül hálásak a moszkvai Művész Szinház színészeinek és rendezőinek a mély lelki élményekért .De mi a nagy élvezet végeredményeként emlékeztünk rájuk. Az előttünk feltárt élet ragadot* el bennünket, magának a színháznak mesteri munkája pedig szinte érzékelhetetlen volt. Ez éppoly természetes, mint az, hogy Lev Tolsztoj lángelméjére attól az időtől és addig az ideig gondolunk, amikor nem merülünk el a magávalragadó életnek a bűvöletében, amelyet az iró tehetsége teremtett meg.

Amikor a szinpadmüvészeti alkotás teljesen önálló művészek egész kollektívájának fáradozása nyomán érik meg, s amikor a fáradozások egységes szimfóniává forrnak össze, ak- 7 -