Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Az atmoszféra

Az atmoszféra

Sok-sok évvel ezelőtt gondolkozni kezdtem Alekszandr Osztrovszkij Viharáról, bár nem konkrétan, azaz nem a szinrevitel szándékával. És lámeaak, egyszer - kétségkívül e gondolatokkal összefüggésben - álmot láttam, amelynek sok köze volt Kabanyiha házának atmoszférájához.

Kosztromában, ebben a régi vidéki városban éltem akkor. Álmomban a fával kirakott járdán mentem, és egyszerre hosszú, tornácos-pitvaros, földszintes házhoz értem, amelynek súlyos kapuja mindig zárva volt. "Itt van ni, ez a szörnyű ház! - gondoltam. - Lassitsd meg lépteidet, nézz be az ablakon és hallgatóddzál." Közben észrevettem, hogy közvetlenül az orrom előtt megcsikordul a nehéz kertajtó retesze és egy pillanatra valami régi tipusu, körbenyirt hajú férfifej tűnik fel. Az engem annyira izgató ablakokban változatlanul nem lehet kivenni semmit, mindent virágok borítanak, kis függönyök lepleznek. Hány éve járok már erre és soha egyetlen emberi arcot, semmiféle változást nem láttam az ablakok körvonalaiban. Most már végére is értem a háznak, itt az utolsó ablak - és újra nem tudtam meg semmit ennek a titokzatos háznak a lakóiról... Elhaladok a tornác előtt - és egyszerre csak észreveszem, hogy az egyik ajtó nincs teljesen becsukva. Ugyanabban a pillanatban elfojtott női kiáltás hangzik: "Mentsen meg... Segítsen!..." A hangot minden valószínűség szerint egy nő szájára tapasztott kemény kéz fojtja el, s a hang tulajdonosa a ház belseje felé távolodik előlem... "Segíteni kell! Itt egy nőt kínoznak." Berohantam a házba - az ajtó ugynis nyitva volt.Meghökkentett a nehéz bútorokkal berendezett szobák fojtogató félhomálya,az olaj festékkel bemázolt padlók csillogása. Végigrohanok egy sereg szoba háziszőttes futószőnyegein, beleütközöm a bútorokba, a sikolyok pedig mind kétségbeesettebbekké és fojtottabbakká lesznek. Ahogy átfutok egy féího- 73 -i