Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A rendező elgondolása
Bálunk senki sem kockáztatja meg, hogy elvitassa az előadás eszmei koncepciójának alapvető szerepét. Megint más dolog viszont olyan aggályokat hangoztatni, hogy a tudatos szándék megbénitja vagy csirájában megöli a tudat mélységének érvényesülését a színész alkotómunkájában. A rendező alkotó képzeletének munkáját, amelynek során a leendő előadást maga elé idézi, spekulativ rendezésnek vagy absztrakciónak nyilvánítják. A színésznek azt a természetes óhaját, hogy a próbákon elméletben kidolgozza cselekvéseit - ugyanezen az alapon - "az oknélküli gondolkodás módszerének" bélyegzik és ehelyett az alkotó folyamat "megkönnyítésére" azt ajánlják, hogy "a színész tehermentesítse tudatát". Mindezek a "tehermentesítő" elméletek végső soron gondolkodás nélküli művészi tevékenységhez, magyarán mondva a legkényelmesebb ösztönösség módszeréhez vezetnek. Hiszen tudott dolog, hogy a darab foglalja magában az eszmét; ha pedig ez igy van, akkor a cselekményt feltárva, az eszmét is feltárjuk. Ilyen munkamódszer mellett a színészek sokszor nehezen tudják eldönteni, hol csap át a rendező egyszerű restsége rejtett tudatlanságba. Ha csak evező és vitorla nélkül akarunk végighajókázni a darabon, akkor valóban nem kell, felkészülnünk a szinrevitelre, nem kell megalkotnunk képzeletünkben a jövendő előadás épületét. A munka ösztönösségének hivei, hogy önnön restségüknek "elméleti" alapot teremtsenek, a művészet és az irodalom történetéből pécéznek ki egyes eseteket, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy szilárd elgondolása például még - Puskinnak sem volt! Itt rendszerint Tatjana Larinára hivatkoznak, aki férjhezmenetelével oly kegyetlenül rászedte a szerzőt /Tatjána házassága eredetileg nem szerepelt Puskin elgondolásában/:- 64
