Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
A világnézet
ziciójára, megfeszített, egyre gyorsuló száguldására a végcél, a legfőbb feladat felé. Eszmeiség és átszelleműiteég a művészetben - számunkra egymástól elszakíthatatlan fogalmak.Az eszmének és kifejezésmódjának ilyen összhangja és egybeolvadása csak úgy lehetséges, ha a művészi alkotás megfogalmazásának aktusában az eszme nem elvont, absztrakt, az élet sugallta képeket megelőző fogalomként van jelen. A Revizor és ugyanígy a Borisz Godunov életbeli alapja magában rejti a leendő műalkotás műfaji jellegét. A fiatal pétervári hivatalnok históriájából nem lehet tragédiát csinálni - mert ez vigjáték-téma -, mint ahogyan Borisz cár életéből sem kerekedhetne ki vígjáték. Nem szabad a formát keresni anélkül, hogy ne éreznők, ne sejtenők e formát magában a tartalomban. Szinte úgy képzelhetjük, hogy a pőre tartalom ruháját keresgélve bolyong a világban. Az életből vett cselekmény, amely a színdarab alapja, sugallja a szineket, a formákat, a ritmusokat és a képeket. Itt már a művészi alapgondolat kialakításának területére jutunk. Az alapgondolat megtermékenyülése és alakítása a végtelenségig sokoldalú. A főfeladat és az átfogó cselekvés A művészi alkotás összhangjáról, érthetőségéről és egységéről szóló beszélgetést nem véletlenül kezdtük a művész világnézetének kérdéseivel. Ez nemcsak művészetünk nagy, bonyolult kérdéseinek megoldása miatt fontos, hanem a művész alkotó egyénisége kialakulásának szempontjából is. A művész egyénisége mindenben megmutatkozik, amit csak a művészetben tesz. A nagy Goethe mondotta erről a kölcsönös összefüggésről: "Az iró stílusa általában hű tükörképe az iró belső- 34 -
